Szekér Nóra et al.: Utak a Teleki térről. Esszék és tanulmányok a 75 éves M. Kiss Sándor tiszteletére - RETÖRKI könyvek 34. (Lakitelek, 2018)
Marschal Adrienn: Recsktől Csolnokig
Utak a Teleki térről M. Kiss Sándor tiszteletére minden az államé volt, de azért a gyárból haza lehetett vinni néhány csavart, deszkát, bármi egyebet, ennek ellenkezőjét bizonyítva, s ezzel apró, egyéni győzelmet aratni, túljárni a hatalom birtokosainak eszén. Azt, hogy a magyarországi táborok közül Recsk épült be legjobban a köztudatba, az is mutatja, hogy a másokkal folytatott beszélgetések során mikor elmondtam, hogy táborokkal foglalkozom, s miután azt is tisztáztam, hogy nem a Gulág-táborokkal, a következő, ami a hazai táborok vonatkozásában felmerült a beszélgetőtársakban, az mindig Recsk volt. S az illető érdeklődésétől függően kezdtem csak annak kifejtésébe, hogy hazánkban négyféle tábortípus volt, s hogy ezek alapvetően különböznek egymástól. Nem lehet ugyanis azonos módon értékelni a kitelepítettek, az internáltak, a hadifoglyok és az elítéltek táborait. Alapvető különbséget jelentett az, hogy valakit egyik napról a másikra családostól telepítettek ki a Hortobágyra, bírói ítélet nélkül zárták határozatlan időre egy táborba, háborút követően gyűjtötték össze mint katonát, vagy bírói ítélettel szabadulási idejének ismeretében került a börtönöknél szabadabb mozgási lehetőséget biztosító táborba. Ezután jutottam csak el a pontos válaszig, hogy én ezen elítéltek számára létesített táborok közül a Komárom-Esztergom megyeiekkel foglalkozom. Csak akkor nem Recsk volt a zsigeri válasz, ha volt az illetőnek valamilyen személyes vagy családi érintettsége. Recsk mellett a másik dolog, ami gyakran előkerült, az volt, hogy a táborokat Nagy Imre záratta be, mert a köztudatban azok 1953-as megszüntetése él. A kivégzett miniszterelnökhöz valóban köthető az internálótáborok és a kitelepítések megszüntetése, azonban ez nem jelentett mindenki számára szabadságot. Az internáltak egy része a felülvizsgálatokat követően immár törvényes ítélettel a kezében folytatta büntetésének letöltését egy börtönben vagy táborban. Recskről a felülvizsgálatokat követően kilencen - név szerint Csikász Kálmán, Deák Gergely, Hoyos János, Hugyecz Pál, Kisházi János, Kiinka Mihály, Marinkay István László, Péter Ervin és Tatár Lajos - kerültek a három Komárom-Esztergom megyei tábor egyikébe, mivel a négy tábortípus közül az elítéltek számára létesítettek az 1953-as amnesztiarendelet után is fennmaradtak. Ezeket csak az 1956 nyarán tapasztalható enyhülés során kezdték el összevonni, majd az 1956-os forradalom és szabadságharc számolta fel őket végleg. 1956 egy újabb lehetőség volt az elítélteknek arra, hogy legyőzzék a diktatúrát azáltal, hogy kiszabadulnak a még működő táborokból. Ők - különböző módokon - éltek is ezzel. Tatabányán egyszerűen megoldódott a helyzet, mivel 170
