Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)
IV. Válogatott dokumentumok
IV. Válogatott dokumentumok bevezetését erőlteti.280 A mostam Magyarok Világszövetsége állam akar lenni az államban - fejtette ki véleményét Kardos Béla. Fekete Gyula író, visszahívott anyaországi elnökségi tag elmondta: sikerült a szövetségből eltávolítani az írókat is. Példaként említette az erdélyi Sütő Andrást. Megjegyezte, hogy noha mindenki erdélyi túlsúlyról beszél, az MVSZ-en belüli erdélyi tanács csak egy szűk csoportérdeket képvisel. Álláspontja szerint nem működhet egy olyan szervezet, amelynek nincs teljes regisztrációja a tagságáról.” Borbély Imre, a Kárpát-medencei Régió elnöke május 2-án ötoldalas jelentést írt és terjesztett az MVSZ küldöttgyűlése elé. Ebből idézzük az alanti sorokat: „A felvidéki MVSZ-OT újjáalakulásának jelentősége: Sokan, különbözőképpen magyarázzák azt az anomáliát, hogy egy magát nemzetinek mondó kormány előzetes »altatási« manőverek után rajtaütésszerűen, a destrukció nyilvánvaló szándékával megvonta a legnagyobb összmagyar civiltársadalmi szervezet teljes költségvetési támogatását. Az a dühödt ellenségesség, amit tapasztaltunk, azoknak látszik igazat adni, akik úgy vélik, hogy az MVSZ belpolitikai eszközzé, 2002-es választások idején bizonyos pártok érdekében korteskedő transzmissziós szíjjá tételét keresztezte az erdélyi győzelem. Tény, hogy velünk sem a [tavalyi] májusi küldöttgyűlés előtt, sem azt követően azok, akik minden eszközzel ellenünk törtek, nem voltak hajlandóak tárgyalni. Annak dacára, hogy politikailag ugyanazt a célt, a nemzet határmódosítás nélküli újraegyesítését követeljük. Annak dacára, hogy személy szerint kötődések tucatja létezik immáron egy évtizede. Lehet, hogy valami formán kiszolgáltatott és kézben tartható vazallusok kellenének és nem szuverén társak...” A Népszabadság 2001. május 9-i számában Véget vetünk a civakodásnak című interjújában Patrubány Miklós többek között így nyilatkozott: „Borbély Imre erdélyi régióelnök szavaira utalnék, aki tömören megfogalmazta a lényeget, amikor azt mondta: igen, tényleg erdélyi túlsúly alakult ki az MVSZ-ben, vagy másként szólva - a Világszövetségben jelenleg Erdély van hatalmon. Ez azóta van így, amióta 1999 őszén az MVSZ akkori vezetői az alapszabály és határozatok sorát megtagadva, feladták a külhoni állampolgárság intézményének képviseletét a Magyar Állandó Értekezletben. Akkor született az elhatározás, hogy ezen másképp már nem lehet segíteni, minthogy át kell venni a hatalmat 280 A 2002-ben életbe lépett státustörvény (2001. évi LXII. törvény a szomszédos államokban élő magyarokról) munkavállalási, utazási, oktatási, kulturális és egészségügyi területen biztosított kedvezményeket a határon túli magyarság számára. Az MVSZ elnöke nem tartotta elegendőnek a törvény rendelkezéseit. 437