Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)

III. MVSZ kislexikon - Szervezetek

III. MVSZ kislexikon - Szervezetek Takáts Gyula költőt, főtitkárává pedig Kiss Dénes írót választotta. Védnö­kei közé Varga Imre szobrászművész, Csorba Győző költő és Martyn Ferenc festőművész tartoztak. Az újjáalakulást követő másfél esztendő elegendőnek bizonyult arra, hogy a Berzsenyi Társaság országos hatókörűvé váljék. Ta­káts Gyula Kossuth-díjas költő 2008. november 20-án bekövetkezett haláláig vezette a szervezetet. Utóda Dr. Szakály Sándor történész lett. Az 1988-ban alapított Berzsenyi-díjban eddig közel félszázan részesültek. 1993 óta adják ki a Somogy c. folyóiratot. Eddigi szerkesztői: Szita Ferenc, dr. Várkonyi Imre, dr. Laczkó András, Tüskés Tibor, Varga István, Kosa Csaba, Bába Iván, Dr. Szakály Sándor. A mintegy hatszáz fős taglétszámú Társaság erdélyi, vajda­sági, kárpátaljai és felvidéki kapcsolatai a kilencvenes évek óta egyre jobban erősödtek. Feladatuknak tekintik a Kárpát-medence irodalmi, képzőművészeti, tudományos életének és művelőinek, képviselőinek támogatását, rendezvényein való bemutatását, szerepeltetését, a magyar nyelv és kultúra ápolását.164 Bethlen Gábor Alapítvány Bethlen Gábor születésének 400. évfordulóján egy róla elnevezett Alapítvány létrehozását határozta el nyolcvanöt nemzetféltő hazai személy. Az aláírók képviselője 1980. húsvéthétfőjén Pozsgay Imre kulturális miniszternek átadta a működtetés engedélyezését kérő hivatalos beadványt. A Nagy Fejedelem emlékére kezdeményezett alapítvánnyal az utódállamokban élő - emberi és nemzetiségi jogaikban korlátozott; vagyonuktól, nyelvi-kulturális örökségüktől megfosztott - magyaroknak akartak szervezetten segíteni, a magánalapítvány útján nekik szellemi, lelki, anyagi támaszt nyújtani. Az új polgári összefogás alapítói Illyés Gyula, Németh Lászlóné, Kodály Zoltánné és Csoóri Sándor voltak. Az Alapszabályt Király Tibor jogtudós készítette. Az 1982-ben százezer forinttal megalapított alapítvány működését megkezdte, de „hivatalosan” csak 1985-ben legalizálták. Működésével, emlékjel-állító és szolidaritási akcióival úttörő szerepet vállalt a nemzeti összetartozás szolgálatában, a nemzetépítés­ben, a kelet- és közép-európai szellemi együttműködésben, kitüntetéseivel pe­dig a hazai és mai határainkon túl élő magyarság kiváló képviselőinek elisme­résében, megismertetésében, értékeinek népszerűsítésében, a magyar-magyar kapcsolatok ápolásában. Alapítói, kurátorai, titkársága tagjai közreműködtek a rendszerváltás folyamatában, a nemzetépítő Magyar Demokrata Fórum moz­galom létrehozásában és megszervezésében, a Hitel, az Illyés Közalapítvány, a 164 http://berzsenyi-tarsasag.hu/rolunk/bemutatkozas (2018. augusztus 21.) 303

Next

/
Thumbnails
Contents