Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)
III. MVSZ kislexikon - Szervezetek
III. MVSZ kislexikon - Szervezetek nemzeti szolgálatát a Bethlen Gábor Alapítvány 2013. június 4-én Teleki Pál Érdemérem kitüntetéssel ismerte el. 2017-ben Magyar Örökség díjat kapott. Erdélyi Könyv Egylet ■ Az EKE könyvklubot 1990-ben, segélyszervezetként alakították meg a Svédországba menekült Veress Zoltánék „az otthon élő erdélyi magyar írók és általában az erdélyi magyar irodalom támogatása” céljával Stockholmban. A jól kiépített előfizetők tábora révén évente egy-egy könyvet adtak ki az Erdély kövei c. sorozatukban, amely rendkívül fontos szerepet játszott az erdélyi magyar irodalom népszerűsítésében. A tízéves jubileumi kötetük megjelenése egybeesett a Magyar Millenniummal - az európai magyar állam fennállásának ezredik évfordulójával. Ezért ezt a könyvet, Határtalan hazában címmel, az anyaország, a Kárpát-medencei magyar kisebbségek, valamint a nyugati magyar diaszpóra jeles személyiségeivel készült interjúkból és az interjúkat kísérő irodalmi szemelvényekből állították össze.97 A könyv erkölcsi sikere nyomán az EKE tagságának 2000. szeptember 3-i, stockholmi közgyűlése elhatározta, hogy könyvklubjuk, magyar és svéd neve megtartásával, ezentúl az összes Kárpát-medencei magyar kisebbségi írókat és irodalmakat, s részben a nyugatiakat is érdeklődési körébe vonja, könyveiben tőlük származó müveknek is helyet adott. Az ezredforduló után sok hiánypótló, a magyarság sorskérdéseivel foglalkozó könyvet jelentettek meg, amely tagjai révén a világ minden részébe eljutott. Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia ■ 1959-ben alakult a nyugat-európai országokban élő protestáns magyar ifjúság és fiatal értelmiség vallásos nevelésének és magyar műveltségének előmozdítására. 1960-tól kezdve évente, húsvét hetében rendezi találkozóit, amelyeken az egyházi programon kívül jelentős szerepet kapnak a magyarságismereti - tehát történelmi, irodalmi, néprajzi, művészeti - témák is. Az előadók között a nyugati magyar szellemi élet számos jelentős alakja szerepelt. Minden évben más és más országban jönnek össze a fiatalok, az ökumené jegyében. 1971 óta az EMEIK az ökumenikus találkozók egyik rendezője. A konferenciák anyagát kezdetben könyvformában is megjelentette. E köteteket Szépfalusi István szerkesztette. Az EMEIK szellemi vezetői közé tartozott Cseri Gyula, Gémes István, Glatz József, Pátkai Róbert, Szépfalusi István, Terray László, Tóth János, Vajta Vil97 Határtalan hazában. Szerk.: Dávid Gyula, Veress Zoltán. Stockholm, EKE, 2000. 428. p. 241