Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)
III. MVSZ kislexikon - Szervezetek
III. MVSZ kislexikon - Szervezetek hőseiről, halottairól. Az AMET tevékenysége később elhalványult. Az AMET megújítását, Szövetséggé szervezését elősegítette a Magyarországon történt rendszerváltás. Lehetővé és igénnyé vált, hogy szoros kapcsolatot ápoljanak a Magyar Nagykövetséggel. Az Argentínai Magyar Szervezetek Szövetsége (AMISZ) hivatalosan 1993. június 23-án jött létre. Az AMISZ alapító közgyűlésének jegyzőkönyve szerint részt vettek benne a következő jogi személyiséggel rendelkező intézmények: a Magyar Református Egyház, EMESE, Argentínai Magyar Katolikusok Egyesülete, Magyar Segélyegylet, Hungária, Szent István Kör és a Valentin Alsina-i Magyar Dalkör. Ezeken kívül több más intézményt is képviseltek vezetőik. Kifejezték köszönetüket Major László nagykövetnek is, aki kezdettől fogva támogatta az AMISZ szervezését. Első elnöküknek Dr. Kesserű Istvánt választották. Utódai Emődy Csaba, Takács István, Honfi János majd Puricelliné Szabó Éva voltak. A rendszerváltozás során újjászülető MVSZ-ben az AMISZ látta el az argentínai magyarság képviseletét, ahol küldötteik választott tisztségviselők lettek. Az AMISZ tagegyesületei eredményesek voltak az MVSZ millecentenáriumi programjainak helyi szervezésében és a 60. évfordulón is rendezvényeken éltették az MVSZ szervezte magyar-magyar kapcsolatokat. Az ezredforduló után kimagasló eredményük az első latin-amerikai Székelykapu, amit Erdélyből adományoztak, s ma Buenos Aires egyik terén áll. Ezt kiegészíti Szent István mellszobra, mint az egységes Magyarország jelképe. Az AMISZ sikeresen képviseli a mintegy negyvenezer főnyi magyar közösséget az országos és a helyi, városi hatóságoknál. Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége tagszervezetei m Argentin-Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ■ Argentínai Magyar Evangéliumi Református Keresztyén Egyház ■ Ars Hungarica (Kultúra és Zeneterjesztő Civil Szervezet) ■ EMESE (Kultúra és Ifjúságfenntartó egyesület) ■ Cserkészet (18. sz. Bartók Béla Cserkész csapat, 39. sz. Magyarok Nagyasszonya Leány) ■ Regős néptánc együttes ■ Zrínyi Ifjúsági Kör, hétvégi magyar iskola ■ Ösztöndíj bizottság. Hungária Egyesület ■ Krisztus Keresztje Magyar Evangélikus Gyülekezet ■ Magyar Segélyegylet: Szent István Öregotthon 225