Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)

II. MVSZ kislexikon - Személyek

__ A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) 1994 őszén került az MVSZ-hez, ahol a nyugati régió titkáraként dolgozott 1999-ig, a főtitkár eltávolításáig. A Magyar Figyelő nyugati régióval foglalko­zó rovatvezetője. 2006-ig a Duna TV kulturális szerkesztője volt. A Széchenyi Társaság magyarságért végzett munkáját emlékéremmel jutalmazta. (VH) Zolcsák István mérnök, gyáriparos, szerkesztő (Lázári, Románia, 1921. - Sáo Paulo, Brazília, 2006. május) 1925-29 között szüleivel Brazíliában élt. A második világháborúban katonai repülősként szolgált, 1956-ban mérnökként dolgozott és vett részt a forra­dalomban. A bukás után emigrált, visszatért Brazíliába, ahol a Ford Művek mérnöki osztályának vezetője lett. 1966-ban az Enko-Zolcsák tervező-vállalat tulajdonosa lett, az évek során milliomossá vált. 1970-től a Los Angeles-i Erdélyi Magyarság szerkesztője, 1978-tól tulajdonosa. Az Erdélyi Világszö­vetség alapító társelnöke Wass Alberttel együtt. A Ceausescu-diktatúra lapja hasábjain próbálta felhívni a világ figyelmét az Erdélyben zajló eseményekre. Közreműködött a rendszerváltoztatás folyamatában, támogatta a magyarok önvédelmi törekvéseit határon belül és azon túl. A BGA számára céladományt utalt át az új nemzetstratégia kidolgozására. 1989 decemberében létrehozta a Zolcsák Repülő Alapítványt a legeredményesebb magyar repülő díjazására. 1992-ben az MVSZ elnökségi tagjává választották, a Nyugati Régióban az Er­délyi Világszövetséget és a brazíliai magyarságot képviselte. A Márton Áron Emlékérem első kitüntetettje 1988-ban az Erdélyi Világszövetség volt. (VT) 196

Next

/
Thumbnails
Contents