Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)
II. MVSZ kislexikon - Személyek
II. MVSZ kislexikon - Személyek dai Magyar Kultúrközpontban és az MVSZ Kanadai Országos Tanácsában is. Egyik szervezője a Trianon elleni torontói demonstrációknak. Az MVSZ Választmányának tagja volt. (VT) Dr. Varga Mihály Az ELTE egyetemi docense, az orosz kultúrtörténet oktató-kutatója. Az MVSZ Nemzeti Együttműködési Bizottsága titkára, Fekete Gyula alelnök munkatársa, a Százak Tanácsa egyik szervezője. Számos anyaországi MVSZ- program kezdeményezője és gazdája volt. (VH) Vári Fábián László költő, műfordító, tanár (Tiszaújlak, Szovjetunió, 1951. március 16.) A nagyszőlősi magyar középiskolában érettségizett 1968-ban. Még abban az évben sikeresen felvételizett az Ungvári Állami Egyetem Bölcsészkarának magyar nyelv és irodalom szakára. Tagja a Kovács Vilmos szellemi irányításával működő Forrás Stúdiónak. A népköltészettel első éves egyetemistaként találkozott, amikor kötelező feladatként folklór anyagot gyűjtött évfolyam- társaival. 1971-től céltudatosan, a kiadás szándékával kezdte el felkutatni a kárpátaljai magyar népballadákat. E gyűjteménye több bővített kiadásban megjelent.56 Bekapcsolódott az első kárpátaljai magyar polgárjogi mozgalomba, a Beadvány körüli mozgolódásba. Emiatt 1972-ben meg kellett szakítania tanulmányait, sorkatonai szolgálatra a németországi szovjet hadseregcsoportba hívták be. Leszerelése után a beregszászi vasgyárban dolgozott, miközben 1978-ban levelező tagozaton diplomázott. 1976-tól 1997-ig a mezővári középiskolában magyar nyelvet és irodalmat tanított, majd a beregszászi magyar főiskolán oktatott. 1983-ban költőtársaitól a Kilencek díját kapta. 2001-től a Magyar írószövetség választmányi, 2007-től elnökségi tagja. Jelenleg a Magyar írószövetség Kárpátaljai írócsoportjának és az Együtt folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke, az MMA rendes tagja. Számos kitüntetéssel díjazták: Berzsenyi-díj, Kemény Zsigmond-díj, Bethlen Gábor-díj, József At- tila-díj, Balassi Bálint-emlékkard, Ratkó József-díj, Arany János-díj, Salvatore Qasimodo-életműdíj és Magyarország Babérkoszorúja. A KMKSZ alapító tagja, 1992-1996 között a Szövetség egyik alelnöke volt. 1994 és 1998 között a KMKSZ beregszászi területi szervezetét irányította. 1996-tól az MVSZ 56 Vannak ringó bölcsök. Kárpátaljai magyar népballadák és népdalok. Ungvár, Intermix, 1992. 189