Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)
II. MVSZ kislexikon - Személyek
II. MVSZ kislexikon - Személyek elnöki tanácsadója. 1997-1998-ban az Új Magyarország belpolitikai rovatvezetője. 1998-tól a Hungária TV Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja (MDF). 2000-ben közreműködött a Duna TV vezetőcseréjében, Sára Sándor és társai leváltásában. Főbb kitüntetései: Magyar Lajos-díj, Akadémiai Újságírói Díj, Tamási Áron-díj (1996). (VT) Papp Árpád költő, tanár (Somogyaszaló, 1937. március 19.-Ajka, 2010. augusztus 10.) Magyar-latin szakos hallgatóként, Eötvös Collegistaként végzett az ELTE-n 1955-ben. 1959-1990 között a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium tanára, 1974-től az ottani archív könyvtár vezetője. 1985-től az Eötvös Collegium óraadó, 1991 és 1992 között rendes tanára. 1993-tól a vörösberényi Balaton Akadémia alapító tagja, tanára. Az MVSZ Választmány tagja, a Somogy megyei szervezet elnöke. A Somogy c. folyóirat alapító szerkesztője (1970-74). Kutató és vendégelőadó az athéni és máltai egyetemen. Újgörögből és olaszból fordított, többek között Kazantzakisz Zorbász, a görög c. regényének társfordítója. (VT) Papp László építészmérnök (1929) A Debreceni Református Kollégium elvégzése, a nagyváradi tüzér hadapródiskola, majd - németországi kitelepítés és amerikai hadifogság, valamint a főiskoláról való kizárás után - 1955-ben építészmérnöki oklevelet szerzett a BME-n. 1956-ban a forradalom aktív résztvevője, vállalata munkástanácsának elnöke. A szabadságharc leverése után feleségével, Judittal emigrál, végül az Egyesült Államokban telepedtek le. Itt szerzett mesterfokozatot a brooklyni Pratt Institute-ban. 1957-ben az amerikai magyar diákszövetség, az EMEFESZ elnökévé választja. Számos magasrangú szakmai elismerés érte. New York Állam Építész-szövetségének elnöke, az American Institute of Architects igazgatója, több főiskola tanácsadótestületének tagja. Az MBK jelöltjeként az MVSZ Amerikai Országos Tanácsa elnökének választották. E tisztségében rendezte 1996-ban Az amerikai magyarság száz éve c. kiállítást, amelyet az USA-ban számos helyen, majd Budapesten a Magyarok Házában és Opusztaszeren, az MVSZ Magyarság Hajlékában állították ki. (A kiállítás anyagát a Lakiteleki Emigrációs Múzeumnak adományozta.) Az MVSZ Elnökség tagja, a nyugati régió elnöke. Hozzá fűződik a Világ Magyarsága c. MVSZ könyvsorozat nyugati régiójáról szóló könyvek összeállíttatása és kiadása, számos szolidaritási és kulturális program szervezése, ösztöndíjak létesítése, a nyugati régió 153