Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)
Kávássy János: Európából Európába. Kitekintés a magyar rendszerváltás globális hátterére
lenléttel egyrészt túlzottan is közel hozták Kelet-Európát Amerikához, másrészt melyekben továbbra is meghatározó módon jelen volt a minden értelemben meglevő távolság. E kettősség azután egészen az 1980-as évekig alapvetően meghatározta azt USA-nak a keleti blokkal kapcsolatos gondo- lati/tervezési maximáit. A hidegháború időszakát vizsgáló és értelmező különböző tudományos műhelyek és iskolák által folyamatosan gyarapítóit szak- irodalomban bőségesen részletezett és elemzett politikai, diplomáciai, stratégiai, doktriner, gazdasági (et cetera) tényanyagon túl, véleményem szerint, kiemelt jelentősége volt a mindezek mögött megbúvó, ám folyamatosan jelenlevő s mind a regionális tervezést, mind az ahhoz kapcsolt konkrét gyakorlati döntéseket alapjaiban befolyásoló, globálisan jelenlevő és meghatározó pszichológiának. Magam részéről a hard liner - a hidegháborút de facto, majd de iure is megnyerő keményvonalas - politika híveként hajlamos vagyok a kérdést a végletekig lecsupaszítva s egyszersmind egyszerűsítve így fogalmazni: Ronald Reagan és két adminisztrációját megelőzően egyetlen amerikai elnök és kormányzat sem hitt (igazán) abban, hogy képes a hidegháború (valódi) megnyerésére. Reagan szuperhatalmi KO-jában és George Bush kelet-európai regime change-ében a pszichológiának legalább akkora szerepe volt, mint az USA a hidegháborút végül eldönteni képes, elképesztő erőforrásainak. A George F. Kennan 1946. február 22-ei sorsfordító „hosszú távirata”20 után bő egy évvel, a görög és a török válsághoz kapcsolva, 1947. március 12__________________________________Kávássv János: Európából Európába 20 Ebben a Moszkvában szolgáló Kennan öt nagyobb témakörre bontva, mintegy 5500 szóban elemezte a szovjet rendszert, annak eredőit, működését, céljait és eszközeit. Rámutatott, hogy a szovjet propaganda szerint a Szovjetunió „továbbra is antagonisztikus 'kapitalista bekerítettségben' él, mellyel hosszú távon nem lehetséges békés együttélés”, s így „olyan politikai erővel van dolgunk, mely fanatikusan elkötelezett azon hitében, hogy az USA-val nem lehetséges a hosszú távú együttélés. [...] A Kreml neurotikus világképének mélyén a hagyományos és ösztönös orosz bizonytalanság áll.” A „long telegramban ” Kennan a szovjet ideológia és imperializmus által fenyegetett területeket, országo75