Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)
Szekér Nóra: Elmúlt jövő. Az első lakiteleki találkozó 30 év távlatából
táncolt: átmegy-e [...], dobozban marad-e? [...] Ez akkor már nem szorongás volt, vagy félelem, hanem a műért való aggódás”140 - fogalmazott Pohárnok Mihály. A Társulást szűk öt évig engedték működni, 1985-ben gazdasági okokra hivatkozva és a négy állami stúdió féltékenységét kihasználva szüntették meg. 1986 júniusában Mozgókép Innovációs Társulás névvel ugyan sikerült újjászervezni, de ahogy Dárday István fogalmazott: „nem tudott szervesen folytatódni, ami 1985-ben erőszakkal megszakadt. Épp a »Társulásnak« a társulásból fakadó hallatlan kohéziós ereje és mélysége csorbult, előtérbe hozva a filmes világban uralkodó szubjektív, személyes pályák és karrierek elsődlegességét.”141 Ez az autonómiára törekvő próbálkozás nem illeszkedik szervesen a Lakiteleki Találkozóhoz. Annyiban azonban igen, hogy a Konzultációs Tanács hét tagjából négyen ott voltak a tanácskozáson: Schlett István mint egyszerű jelenlevő, de Gombár Csaba és Bihari Mihály szónokként és szervezőként, Bíró a szerveződő mozgalom ügyvezető elnökeként markánsan meghatározták annak arculatát, és a Társulás rendezői közül a Gulyás testvérek is résztvevők voltak. A független szellemi műhelyre való törekvésük pedig már szorosan kapcsolódik a Lakiteleken megfogalmazott vállaláshoz: a sok autonóm szándék és közösségteremtő akarat összehangolása és az állampárt monolit érdekérvényesítő erejével szemben érvényre juttatása. Az MDF szervezeti kereteinek megteremtése és a lépésről lépésre növekvő mozgástérben a helykeresés már egy következő fejezethez tartozik. Ami azonban már a megalakulás kezdeti pillanataiban körvonalazódott, hogy a sokféle építő szándékot a „jövő számára” eséllyé kell formálni: a köMDF-tanulmánvok_________________________________________________ 140 Jó és szerves együttműködés alakult ki. Tóth Klára beszélgetése Pohárnok Mihállyal. In: Tóth 2014. 141 A film a társadalom megváltoztatásának eszköze. Tóth Klára beszélgetése Dárday Istvánnal. In: Tóth 2014. 60