Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)

Szeredi Pál: Tárgyalásos rendszerváltoztatás. A Magyar Demokrata Fórum és az Ellenzéki Kerekasztal

A fentiekből kiderül, hogy a tárgyalások újraindulását az MSZMP kez­deményezte, az EKA higgadt álláspontja elősegítette a megoldás keresését. Az is nyilvánvaló ugyanakkor, hogy az EKA tagjai már korábban megis­merhették az MSZMP KB által nyilvánosságra hozott javaslatokat, és azzal kapcsolatban különösebb ellenvetés nem volt körükben. Május 29-én az MDF elnöksége is ülésezett. Sólyom László beszámolt a hét végén lefolytatott MSZMP-s egyeztetésről. Ő úgy értelmezte, hogy ez volna az utolsó esély a tárgyalásokról való megegyezésre, és az csak akkor fog megvalósulni, ha az EKA a tárgyalófél, és az MSZMP javaslatait elfo­gadják. Az MDF elnökségén belül megoszlottak a vélemények. Fekete Gyula, Lezsák Sándor és Bíró Zoltán kétségüket fejezték ki, mert ameny- nyiben elfogadják az MSZMP javaslatát, akkor az MDF feladja önálló­ságát, részévé válik az EKA tárgyalódelegációjának, melyben addig meg­szerzett politikai előnyét elveszti. „Belemosnak bennünket valamibe, amit nem vállalhatunk. Ilyesmibe csak a választások után léphetünk be” - mondta Lezsák Sándor a vitában. Továbbra is fennállt annak a lehetősége, hogy az MDF kétoldalú tárgyalásokat folytasson az MSZMP-vel, egymással egyez­zenek meg az átmenet rendjéről. Lezsák bizonyos volt abban, hogy az MDF nem hagyható ki az egyezkedésből, de abban is, hogy az Ellenzéki Kerék­asztalon belül az MDF elveszíti a politikai karakterét. Szabad György és Só­lyom László viszont jobban bízott az egységes ellenzéki fellépés eredmé­nyességében, mint az önálló megszólalásban. A vita során Bíró Zoltán foglalta össze a kialakult helyzetet. Az MDF belépett és részt vett az Ellenzéki Kerekasztal egyeztetésein. Ha kilépne on­nan, akkor az ellenzék atomjaira hullana, a választásokon bizonyosan ve­reséget szenvedne, mert szétforgácsolódnának a szavazatok. Konklúziója az volt, hogy tartani kell az Ellenzéki Kerékasztalban megszerzett pozíciót, tö­rekedni arra, hogy azon belül erősödjön az MDF befolyása, és az átmenet­ről szóló megegyezés lezáródása után önálló útra kell térni. Az elnökség 7 helyeslő és 2 ellenszavazattal elfogadta Bíró álláspontját. ___________________________Szeredi Pál: Tárgyalásos rendszerváltoztatás 445

Next

/
Thumbnails
Contents