Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)
Szeredi Pál: Tárgyalásos rendszerváltoztatás. A Magyar Demokrata Fórum és az Ellenzéki Kerekasztal
Szabad mellé Csengey Dénesi és Furmann Imrét is delegálta az EKA MDF- es delegációjába. Tartalmi, politikai útmutatást nem kapott Szabad György. A másik sürgető politikai kérdés az volt, hogy a Fórumnak, mint a legnagyobb létszámú és tekintélyű szervezetnek, nyilatkoznia kellett volna az MSZMP május 8-án megfogalmazott felkérésére. A politikai egyeztető tárgyalásokon történő részvételre szóló felhívásra egyedül a Bajcsy-Zsilin- szky Társaság küldött választ az MSZMP-nek, jelezve, hogy az EKA tárgyalásain fognak egyeztetett álláspontot kialakítani, s azt követően lehet a tárgyalásokról párbeszédet folytatni. Az MDF nem válaszolt az MSZMP felhívására sem informálisan, levélben, sem nyilatkozat formájában. Ezzel viszont lépéshátrányba került. Május 22-én Tölgyessy Péter újabb nyomást helyezett az Ellenzéki Kerékasztalt alkotó szervezetekre. Az MTI-nek adott nyilatkozatában, mint az EKA tárgyalócsoportjának tagja, azaz az EKA nevében kijelentette, hogy Pozsgay Imrét mint államminisztert és egyben az MSZMP PB tagját szívesen elfogadná tárgyalópartnernek, és arról is szólt, hogy lehetségesnek tartja a kormánnyal való tárgyalás fonalának felvételét. Bár hozzátette, hogy az EKA erről még nem tárgyalt, de nyilatkozata azt sugallta, mintha az EKA ezt a megoldást elfogadná. Az MSZMP részéről Tóth András reagált, kinyilvánította, hogy az MSZMP hajlandó a tárgyalófelek összetételéről további konzultációt folytatni. Az EKA május 24-ei ülésén a szervezetek egy része felelősségre vonta Tölgyessyt nyilatkozata miatt, de a vita nem a nyilatkozat tartalmáról, hanem arról folyt, hogy kik tehetnek nyilatkozatot az EKA nevében. Azaz ismét formai és technikai, semmint tartalmi ügyek kerültek előtérbe. A vita későbbi szakaszában viszont egyértelművé vált az Ellenzéki Kerékasztalon belüli ellentét a tárgyalások fonalának felvételét illetően. Az EKA újabb nyilatkozat kiadását tervezte, melyben továbbra is a tárgyalásokat sürgetné, a patthelyzetből való elmozdulás kulcskérdése azonban az volt, hogy ki lenne a tárgyalópartner. Abban egyetértés volt, hogy a „hatalMDF-tanulmánvok_________________________________________________ 442