Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)

Szeredi Pál: Tárgyalásos rendszerváltoztatás. A Magyar Demokrata Fórum és az Ellenzéki Kerekasztal

ták részvétele nélkül, hogy közös platformot alakítsanak ki a kormánnyal folytatott tárgyalások előtt”.20 A március 15-ei, független szervezetek által szervezett felvonuláson tapasztalt hatalmas tömeg a rendszerváltó szervezetekben megerősítette, hogy törekvéseik mögött a társadalom jelentős részének támogatását tud­hatják. Kőszeg Ferenc és Magyar Bálint arra készült, hogy az SZDSZ már­cius 19-ei közgyűlésén javaslatot terjesztenek be arra vonatkozólag, hogy a szabad demokraták kezdeményezzék egy egyeztető megbeszélés létrehozá­sát, „melyen a független szervezetek közül a Néppárt, a Szociáldemokrata Párt, az FKGP, az SZDSZ, a FIDESZ, a TDDSZ és a BZSBT venne részt”.21 Mivel az idézett javaslatot szobalehallgatás alapján rögzítették az állam­biztonsági szolgálatnál és nem ügynöki jelentésből idézve, ezért pontossá­gához nem férhet kétség. Érdemes felfigyelni arra, hogy Kőszeg Ferenc javaslatában a Magyar Demokrata Fórum nem szerepelt a meghívottak között. Kőszeg elgondo­lása találkozott Kónya Imrének, a Független Jogász Fórum egyik vezetőjé­nek ideájával. Kónya is arra a következtetésre jutott - amint azt visszaem­lékezésében többször is leírta -, hogy látva a hatalmas tömeget, amely az ellenzéki összefogással létrejött felvonuláson megjelent, hasonlóan ked­vező visszhangja lenne egy olyan szerveződésnek is, amely ezeket a szer­vezeteket közös platformon egyesítené, és úgy kezdenének tárgyalásokat az MSZMP-vel.22 Az SZDSZ közgyűlésére Kónya Imre azzal a szándékkal ment el, hogy ott - ha lehetőséget kap rá - felveti az ellenzéki egyeztetés MDF-tanulmányok_________________________________________________ 20 Jolyon Naegele tudósítása a budapesti március 15-ei ünnepségekről. Amerika Hangja, Esti Világhíradó. 1989. március 15. (MTI-kivonat). 21 ÁBTL. 2.7.1. NOIJ. 54/7. 1989. 03. 17. 22 Kónya Imre: ...és az ünnep mindig elmarad? — Történetek a rendszerváltástól napjainkig. Pécs, 2016, Alexandra Kiadó. 420

Next

/
Thumbnails
Contents