Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)
Marschal Adrienn: Az MDF mint mozgalom
már működik, a helyi MDF szervezetének a Jogi Tanácsadó Szolgálatához is fordulhatnak. A jogi tanácsadás ingyenes, de ügyvédi tevékenységre nem terjed ki, a szolgálat jogi képviseletet nem lát el.” MDF-piacok Az MDF-piacokat megelőzte a gazdakörök megszervezése, melyeket az MDF helyi szervezetei segítségével alakítottak meg, tagjai a helyi gazdák és kistermelők lehettek. Elsősorban a vidéki településeken alakultak meg, megvalósításuk: „a piaci viszonyok befolyásolását, az értékesítés egyszerűsítését, a zárt lánc kiépítését szolgálja”. Lényegében a helyi termelők szabad érdekvédelmi szövetsége volt, ugyanakkor egy ilyen gazdakör fejlesztő hatással volt a falu életére is. Szervezésüket Kozma Huba kezdte el, az első gazdakört 1989. február 16-án Csólyospáloson alakították meg. Számuk folyamatosan nőtt, 1990 szeptemberében már meghaladta a 100-at. Központjuk egy ideig Tiszapüspökiben volt. Az MDF-piacok előzményének tekinthető az MDF Szanki Gazdakörének vására, amit Veszprémben tartottak 1989. július 11-én. Itt a termelők kedvezményes áron kínálták a barackot. Ezt követően több mint egy hónap múlva, augusztus 19-én nyitott meg az első MDF-piac Budapesten, a Határ úti metróállomásnál. A piacok száma népszerűségüknek köszönhetően egyre nőtt, szeptember 2-án már a Vahot utcában, két hét múlva pedig a Komjádi uszoda előtt is MDF- piacot tartottak. A hónap végére a helyszínek száma elérte az ötöt, a korábbiak mellett az Örs vezér terén és a XVI. kerületben, a Margit utcában is kedvezményesen, a termelőktől lehetett zöldséget, gyümölcsöt vásárolni. Októbertől pedig már a IV. kerületi Árpád és Tito utca találkozásánál, a Rózsák terén, Gazdagréten és a Klauzál téren is piac nyílt. A kezdeményezés, melynek elindítója Zacsek Gyula volt, nagy népszerűségnek örvendett, a XI. kerületi piacon például szombatonként 5000-6000 vásárló fordult meg. MDF-tanulmányok_________________________________________________ 270