Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)

Szekér Nóra: Elmúlt jövő. Az első lakiteleki találkozó 30 év távlatából

hátulról érkező támadásokkal - Kiss Ferenc Felirat. Az egység akadályai című 145 oldalas javaslattervezete.27 A Felirat az MSZMP (Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztály) felkérésére gyűjtötte egybe valamiféle tárgyalási alapként a sérelmezett kultúrpolitikai tendenciákat. Az ügy azon­ban Aczél György közreműködésével zajló többfordulós megbeszélések után lekerült a napirendről, mondván, Kiss koncepciója a „pluralizálódás” veszélyeit rejti magában. Folytatódott a huzakodások időszaka, szilenciu- mokkal, betiltásokkal, lehetetlen helyzetek teremtésével. A Hurál-kör szel­lemiségéhez kapcsolható csoportosulások megfigyelésére és kezelésére az állambiztonság „Subások” fedőnév alatt a korszak egyik legnagyobb szabá­sú akcióját folytatta, ami nemcsak e szellemiséghez tartozók kiszolgálta­tottságát sejteti, de a rendszer veszélyérzetéről is képet ad. A Hurál-kör, miután önálló folyóirata nem volt, a legális irodalmi la­pokban próbált megjelenni. Ebben óriási segítséget adott a szegedi Tiszatáj főszerkesztője és helyettese, Ilia Mihály és Annus József, akik ugyancsak gyakori vendégei voltak az összejöveteleknek. A folyóiratot a tagok és az ál­taluk képviselt témák fórumává tették, ahol a hivatalos hangvételtől elütő módon elemezték a határon túliak helyzetét, Kelet-Közép-Európa, a múlt, a szellemi élet válságjelenségeinek kérdéseit. Ez a hangvétel egyáltalán nem jelentette a szólásszabadságot, de a hangsúlyokban, a sorok között vagy csu­pán a témaválasztással feszegette a határokat. Ez már elég volt ahhoz, hogy megkezdődjön a Tiszatáj évekig tartó gyötrése. Ilia Mihály mint célszemély „Szerkesztő” fedőnéven a „Subások” egyik főszereplője lett. Rendszeressé váltak a lap ellen a kirohanások és a ___________________________________________Szekér Nóra: Elmúlt jövő 27 Részletesen lásd Kiss Ferenc: Felirat. Az egység akadályai. In: ifj. Kiss Ferenc - Bakos István (szerk.): Emlékkönyv dr. Kiss Ferenc irodalomtörténész, író, kritikus, tanár 85. születésnapja alkalmából. Budapest, 2013, Kairosz, 191-253; Szeredi Pál: A nemzetépítö demokratikus ellenállás dokumentumai, 1968-1987. Pilisszentkereszt, 2017, Barangoló Kiadó, 45-116; Petrik Béla: Kitörési pontok. Lakitelek, 2014, Antológia, 103-158. 15

Next

/
Thumbnails
Contents