Szekér Nóra - Szeredi Pál (szerk.): MDF-tanulmányok - RETÖRKI könyvek 32. (Lakitelek, 2018)
Szekér Nóra: Elmúlt jövő. Az első lakiteleki találkozó 30 év távlatából
volt, hogy mit kellett finomkodni és óvatoskodni.”21 Ugyanakkor nemcsak a résztvevők személy szerint, de a találkozó szervezése mögött állók közösségként is megélték a rendszer szabta viszonyok között a „nekifeszülés” kudarcait. E kör a ’60-as évek végétől a ’70-es évek elejétől, még ha nem is vált egy egységes szellemi mozgalommá, de egyre több vonásában emlékeztetett egy összehangoltan működő közösség arculatára, erős érzékenységgel viseltetve a nemzeti sorskérdések iránt, amelyeket mind határozottabb hangvételben, ugyanakkor a rendszer felelősségét is boncolgató mellékzöngével vetett fel. Céljuk az volt, hogy minél szervezettebben, minél szuverénebb formában érvényesíthessék törekvéseiket, mégpedig úgy, hogy a fennálló rendszer ismerje el a problémafelvetéseik és az önálló arculat igényének létjogosultságát. Tehát ne kényszerüljenek a föld alá, illegalitásba, ugyanakkor szándékaiknak a „hivatalos” Magyarország életében is foganatja legyen. Ez a törekvés a hatalommal folytatott kemény küzdelemként realizálódott, ahol a félrevezetések, szavak kiforgatása, ígérgetések, betiltások, fenyegetések, megosztás és fárasztás mind terítéken voltak, állambiztonsági eszközökkel erősen megtámogatva.22 Többek között ennek az évtizedeken keresztül zajló húzd meg ereszd meg viaskodásnak a tapasztalata érlelte a lakiteleki találkozó koncepcióját: tovább már nem lehet a rendszer által kijelölt feltételrendszerhez igazodni. Ez a küzdelem számos fronton zajlott, de legfőképpen a kultúra területén, és - nem függetlenül attól, hogy e kör erős kontinuitásban állt a népi mozgalom tradíciójával - azon belül is elsősorban az irodalom fórumain: vi___________________________________________Szekér Nóra: Elmúlt lövő 21 Tóth Klára: Jó és szerves együttműködés alakult ki. Beszélgetés Pohárnok Mihállyal. In: Tóth Klára: A rendszerváltó stúdió. Interjúk a Társulás alapítóival, kultúrpolitikusokkal, filmrendezőkkel. 2014, Kézirat, RETÖRKI. 22 Részletesen lásd Szőnyei Tamás: Titkos írás. Állambiztonsági szolgálat és irodalmi élet, 1956-1990, /-//. Budapest, 2012, Nórán. 13