Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)

Halmy Kund: Tézisek az SZDSZ értékrendszerérői és magyar társadalmi jövőképéről

Halmy Kund Az SZDSZ-jelenség Kevés politikai tömörülésről mondható el az, hogy a külső támogatói, az ún. holdudvar olyan jól körülhatárolható csapatjátékot játszott pártja vezetőségét segítve, mint az SZDSZ esetében. így amikor liberális szellemiségről, politi­kai törekvésről beszélünk, nem választhatjuk le az értelmiségi támogatói kört az aktuális pártpolitikai harcot folytató tagságtól, parlamenti frakciótól. írók, művészek, filozófusok, szociológusok jól körülhatárolható csoportja állt ki az SZDSZ szándékai mellett a rendszerváltozás hajnalától egészen a párt megszű­néséig (hivatalosan 2014 szeptemberében!), ezért ezt a szálat is felfejtve mutat­juk be a korszak főbb politikai kérdésköreit, a reflexiókat. A liberális, majd az MSZP-vel kötött koalíció után balliberális tábor legfőbb jellemzőinek egyike a nagyon erős médiatámogatottság, az írott és elektronikus sajtó területének szinte teljes birtoklása, melynek csak részben oka a pártállami örökségű orgánumok zavartalan továbbélése. Az újságírók, aktív publicisták túlnyomó többsége az Antal 1-kormány idején ellenzéki „beállítottságú” volt, és az újonnan alapított médiacégek, hírlapok munkatársai - az írásokból ez egyértelműen kiderül - gyanakvó, oppozíciós, sőt ellenséges hangvételüek voltak. Ez a médiahátszél nagyban segítette az SZDSZ-t akkor is, mikor kormányra kerültek. Kritikai megnyilvánulás ritkán fordult elő. Ez a baloldali médiafölény egészen 2010-ig, tehát több mint húsz évig tartós maradt, ezért nem könnyű a valóban érdemi, meghatározó szemelvényeket fellelni, és a lényegi mondandót közvetíteni. Az alábbi témakörökben szereplő idézeteket kommentár nélkül közöljük, a számozás (1-11) jelzi a területek valamiféle erősorrendjét, legalábbis ami a publikációk, nyilatkozatok mennyiségét és fajsúlyos szerzők előfordulását illeti az egyes témakörökben. Igyekeztünk lefedni a korabeli politikai agendák teljes körét, azonban terjedelmi okokból bizonyos határokat kellett szabni a gyűjtőmunkának. 1. Az SZDSZ öndefiníciójáról, belső küzdelmeiről, a belpolitikához való viszonyáról „Mi a felelős, a lojális ellenzék szerepére törekszünk. Azt gondoljuk, hogy a parlamenti ellenzék minden demokratikus országban a kormánytöbbségnek felelős és lojális ellenzéke kell legyen, de a mai Magyarországon külön in­dokok is szólnak emellett. Egyrészt az ország nagyon mély válságot él át.”35 (Kis János) 35 Szilárd kormány, erős ellenzék. Orosz József interjúja Kis Jánossal. 168 óra, 1990. 04. 24.14. o.

Next

/
Thumbnails
Contents