Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumgyűjtemény belátható időn belül aligha fog megismétlődni. Ezt a pillanatot kell megragadnunk üstökénél, mielőtt elmúlnék. Ugyanis a magyarságnak és a románságnak egyaránt érdeke ma, hogy az embertelen, gyilkos Ceauşescu-rendszer megdöntessék. Egy demokratikus, szabad, önérzetes Magyarország megadhatná ehhez a lökést, örök hálára kötelezve a román nemzetet. Egy ilyen szituációban talán megállítható volna az erdélyi magyar nép civilizációjának pusztulása. Történelmi ellentéteink, mai konfliktusaink, fájó emlékeink ellenére ma Magyarországon szánalommal, részvéttel, együttérzéssel, rokonszenvvel nézzük román felebarátainkat, akiknek a balsorsa csakugyan az égre kiált. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez az érzés ma nem csak üres szófia beszédben fogalmazódhat meg, mögé állítható a becsületesen, nyíltan, férfiasán kifejezett nemzeti érdek. Az érdek bevallásától érzésünk nem hamis. Sőt. Mindkettőről egyszerre kell beszélnünk, ha nem akarjuk magunkat - és másokat - becsapni. A közeljövőre azonban félelemmel tekintek. A jelenlegi magyarországi kormányzat, néhány félénk gesztust leszámítva, alkalmatlannak mutatkozik ennek a históriai pillanatnak a megragadására. Ámde e pillanatban más álmunk nincs. Bátortalan magánemberek zűrzavaros hangoskodása nem helyettesítheti a felelős köz- igazgatásban koncentrálható politikai összakaratot, bármily rokonszenvesek legyenek egyébként e kedves magánszemélyek. De lesz-e hamarosan szabad és büszke Magyarország, amely egyszerűen példájánál és az erdélyi kapcsolatnál lógva olyan éket verhet a Ceauşescu-rendszer visszataszító tákolmányába, amely felelősségteljes román hazafiaknak módot nyújthat rá, hogy egészen szétverjék? 1920-ban az államtól függő dzsentri elmenekült Erdélyből, de ez hátrahagyta még a középosztály polgári felét, az arisztokráciát, az értelmiséget, az egyházat. A ’80-as években mindenki az államtól függ, az egész kultúrahordozó elit futásnak eredt, jobbat nem tehetvén. Mások is követik őket, az őket gyűlölő állam szerény alkalmazottai. Bevárhatjuk-e Magyarországon a reformokkal esetleg beindulható polgárosodásnak azt a fázisát, amikor elég független egzisztencia lesz ahhoz, hogy különösebb aggodalom nélkül vonja magára a pártállam neheztelését, s a párt reformjai után megcsinálja a nemzet reformjait? A válasz, őszintén szólva, attól is függ - tudom, hogy csak többek között, de mégis -, hogy mennyire fontosnak tartjuk Erdélyt. Mi tagadás, itt okunk van kételyekre. A gyáva és kényelmes fölháborodásban és gyűlölködésben kielégülő emocionális lehetetlenség gyönge államok és gyönge népek szokásos szórakozása. Máris hallatszik az oláhozás és „édes-Erdély-itt-vagyunkozás”. Hát igen: államhivatalnokok nemzete nem államalkotó nemzet. Keveset tartok a fölképeit szolga magának kerülő utakon kéjt kereső, behelyettesítő jellegű politikai izgalmairól. Közhely, de csakugyan: az idő sürget. Az út most nem lehet kifelé az államból, hanem az állam békés megszállása, a magunk képére formálása. Államunk a mai 391
