Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
_ Dokumentumok 1988-1990 Az SZDSZ-jelenség... A külföld - s ebben egységes volt a Szovjetunió és a Nyugat - bizalmatlanul figyelte Németországot: föltámad-e benne a náci veszedelem, a „revans” szelleme, a nacionalizmus. A fölületes megfigyelők nagy meglepetésére a veszély főleg balról jött. A ’68-as diákmozgalmak anarchista stílusban tüntettek némely (Nyugat-barát) diktátorok ellen, mint az iráni sah, ám más diktátorok (Ho Si Minh, Mao) mellett. Az NSZK állama a „weimari frász” miatt jellegzetes brutalitással válaszolt, kialakult a Berufsverbot intézménye (az általunk is jól ismert politikai indítékú elbocsátás), az állami hüségeskü, a dogmává emelt freiheitlich-demokratische Grundodnung (fdGO) fetisizálása. A szélsőbaloldal viszontválasza a RAF volt, a Vörös Hadsereg Frakció merényletsorozata - nem függetlenül persze a szovjet destabilizálási törekvésektől -, az NSZK-rekontra pedig a foglyul ejtett terroristák minden teketória nélküli likvidálása - az állítólagos jogállam börtönében. A szélsőbaloldal ekkor taktikát változtatott. Megkezdődött a „hosszú menetelés az intézményeken keresztül”, az egyetemek és a sajtó marxista megszállása, és az ún. békemozgalom orvén új erőre kapott a Nyugat-ellenes nacionalizmus, a máig tartó Amerika-ellenes hisztéria. (Erről igen tárgyilagosan ír a baloldali szerzőpáros, Fehér Ferenc és Heller Ágnes több művében, így érintőlegesen Jalta után c. tanulmánykötetében is, Bp., 1990. Remek összefoglalás Timothy Garton Ash tollából, The German Question. The Uses of Adversity. Cambridge-London, 1989.) Az elmúlt tizenöt évben nem volt olyan nyugatnémet újság, amely a Szovjetunió és az Egyesült Államok vitáiban az amerikaiak pártját fogja. Jobboldal és baloldal a békehisztéria jegyében a nyugati demokráciák védelmét szolgáló nukleáris fegyverkezési program ellen lépett föl, az Amerika-barát kormányokat megdöbbentő nacionalista vádakkal illették. A nyugatnémet kormányok aktívan szembeszálltak a kelet-európai szabadságtörekvésekkel, elsősorban a lengyel Szolidaritással, a furfangos Mihail Szergejevics Gorbacsov kultusza vallásos méreteket öltött. Liberális és konzervatív tanárokat elüldöztek egyetemeikről, a környezetvédő, béke- és nőmozgalmak a „technológiai” és „anyagias” szabadelvű civilizáció ellen teremtettek konszenzust, és amikor a keresztény egyházak is csatlakoztak ehhez a közhangulathoz, a szabadelvű politikai establishment teljesen elszakadt a baloldali értelmiségtől, amely ellenfelét angolszász gyarmati elitként tüntette föl. Furcsa módon a baloldalt egy ideig a keletnémet ellenzék is erősítette, amely a nyugatnémet alternatív mozgalmak mintájára fejlődött ki - emlékezetes, hogy a híres ellenzéki, Rudolf Bahro új Rapallót, szovjetbarát különutat javasolt a Szövetségi Köztársaságnak. Német politikai hagyomány és demokratikus forradalom A liberális német szociológia nagy öregje, Ralf Dahrendorf - aki elég aggasztó módon pár éve Angliába emigrált, és ma már Sir Ralf... - magisztrális könyvében {Society and Democracy in Germany. Garden City, N. Y, 1967) jellemzi a német állammítoszt. Hegel és Treitschke szerint az állam a konfliktusok terepe, a civil társadalom fölött 378
