Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumok 1988-1990 Az SZDSZ-jelenség... A nacionalizmus ötödik paradoxonja csak akkor lesz teljesen érthető, ha bemutatjuk az Idegen mítoszát. Ez a hitrege rekonstrukció, de minden hitrege az: a mitologémákat és mitémákat a mitológusok írják le, a mítoszokat - külön - az énekmondók nem ismerik. A modern, így a nacionalista mítoszokat egyenesen mítoszokként írják, de a különbözőség csak korlátozott érvényű: hiszen a modem mítoszok szerzői az ősi névtelenség és egység rekonstrukciójára törekszenek. Az Idegen mítosza a nemzeti mitológiának csak egyik része, de alapelem, méghozzá állandó — minden mögül kiütközik. A nemzet egység, amelybe mi valamennyien beletartozunk; a külvilág sokféleség, ahol mások különféle nemzetekhez és (talán) még másféle titokzatos entitásokhoz is tartoznak. Mi egyfélék vagyunk, az idegenek sokfélék. Mi nem különbözünk egymástól, az idegenek egymástól is különböznek. Mi értjük egymást, az idegenek nem értenek bennünket. Az idegenek egymást sem értik, ami nem csoda, mert ők a saját idegenjeiket sem értik, mégis - ha egyszer idegenek! - megegyezhetnének valami közösben, fejfájdítóan sokfélék: egységesnek kellene lenniük ahhoz, hogy magunkhoz hasonlónak ismerjük el őket. Igazából csak két nemzetnek volna szabad lennie. Ezt az érthetetlenséget lehetne érteni. Van olyan csoport (Mózes, Ábrahám és Jákob szerteszórt népe), amely mindenkivel szemben más és egységesen más; de nem eléggé - ezért nem is tartják nemzetnek. Értsük meg: az idegenek elsősorban nem azért idegenek, mert tőlünk különböznek, hanem azért, mert egymástól is mernek különbözni. A nemzet rend, mert Egy, a többi nemzet káosz, mert Sok. A mi nemzetünk viszonya hozzájuk egységes és rendezett, a többieké hozzánk kaotikus és rendezetlen, hisz mindegyik más. Mi nem értjük az idegeneket, ők nem értenek bennünket, de a mi értetlenségünk áttetsző, mert egyöntetű, az övék zavaros, mert változatos. Nem bízhatunk meg valakiben, akit képtelenek vagyunk kiismerni, márpedig az idegent nem értjük (más konvenciók, más hagyomány, más nyelv, más mítosz neveltje - szóval: más, szóval: nem olyan, mint mi), az idegen lényege szerint homályos. Mi idebent vagyunk a fényben, ő odakünn a sötétben. O láthat talán bennünket, mi őt nem látjuk: mi látszunk, mert megvilágítottak, tehát világosak vagyunk, ő nem látszik, mert sötét vagy láthatatlan. Ami sötét, attól irtózunk, ami láthatatlan, arra gyanakszunk. Ami világos, annak esélye van a rendezettségre és a jóra, ami sötét, annak nincs. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy az idegen a rossz, mint annak, hogy az ismerős, mert a jó köztudomásúlag nem fél megmutatkozni - márpedig az idegen rejtett, s ha rejtőzik, jó oka lehet rá: az, hogy rossz. Igaz, nem tehet róla, mert nem tehet róla, hogy idegen. De ha egyszer rejtőzködő, sötét, láthatatlan idegen, akkor nem volna szabad jelen lennie. Az idegen jelenléte a nemzeti ész botránya. Hogyan lehet jelen valaki, aki nem rendelkezik a jelenlét kritériumaival? Ha egyszer a rejtőzködő rossz, és az idegen rejtőzködik, ám nem tehet róla, hogy rejtőzködik (tehát rossz), más szóval ártatlanul és születésétől fogva, akaratától 364
