Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumok 1990-től Az SZDSZ-jelenség... ha a rendőrök védettnek érzik magukat - visszautalok F. tapasztalataira akkor nincs okuk rá, hogy betartsák a törvényeket. Azért beszélek emberjogi hagyományokról és programról, mert az utóbbi időben nemegyszer tapasztaltam, hogy némely szabad demokraták a kormányzó pártot gátló kölöncnek tekintik mindezeket a dolgokat. Foglalkozzanak az ilyesmivel emberjogi szervezetek, mi pedig végszükségben nyújtsunk nekik támogatást, de csak módjával, és ha lehet, titokban, mert nekünk a többséget kell megcéloznunk, és a többséget idegesíti az emberjogi buzgólkodás. Két bajom is van az efféle gondolkodással, mely persze nem érvel ilyen félreérthetetlenül, de a gyakorlati politizálásban a legkülönfélébb területeken tetten érhető. Először is: emberjogi érzékenységükkel a szabad demokratáknak nem a többséget kell megnyerniük, hiszen erre más politikával sincs esélyük, hanem azokat, akik éppen ilyen irányú elkötelezettségük miatt vonzódtak vagy vonzódhatnak hozzájuk. Ha erről lemondanak, akkor a keresztet buzogánynak használó érettebb korosztályúak és a saját köpönyegforgatásuk tempójától szédelgő ifjak jobboldali szövetségét elutasító szavazók végképp nem fogják tudni, hogy miért éppen rájuk voksoljanak, és ne a náluk erősebb szocialistákra. Másodszor is, és ez még fontosabb érv; az emberjogi témák nem elvezetnek a politikai feladatoktól, hanem ellenkezőleg: integráns részei. Hadd hozzak fel erre néhány kézenfekvő példát. Ahol a kis tolvajokat nyilvánosan verik, miközben csillagászati összegű visszaélések elkövetői még leleplezésük esetén is jelentékeny funkciókat tölthetnek be évekig büntetlenül (lásd példának okáért a Mire vállalkozott Palotás János? című cikket, Privát Profit, 1997. október), vagyis ahol lent tiltott eszközökkel vallatnak, fent pedig kellő kapcsolatok fennforgása esetén fittyet hányhatnak a törvény előtti egyenlőség emberi jogának, ott sem fent, sem lent nincs jogbiztonság. Márpedig a biztonságérzés a jó politikai közérzet egyik legmegbízhatóbb fokmérője. Ha a rendőrség lefoglalhatja a drogosok kórlapjait, akkor befellegzett a drogpolitikának: a drogfogyasztás büntetendő nálunk, tehát bolond a beteg, ha kiteszi magát a kórházi kúra kockázatának. Ha túl kevés kézben összpontosulnak az újságok és a kiadóvállalatok, akkor nemcsak a sajtószabadság emberi joga kerül veszélybe, hanem ennek következtében még vadabb tempóban gennyesednek tovább a közélet fekélyei. A korrupció akkor még vidorabban virulhat, a hatalmi és gazdasági körök, netántán a bűnözők érdekképviseletei még derűsebben fonódhatnak össze, az állampolgárok még védtelenebbek a hatalommal szemben, a törvényhozás és igazságszolgáltatás még gátlástalanabbá szolgálhat partikuláris érdekeket, hogy finoman fejezzem ki magam. Ha a katolikus iskoláknak különleges kedvezményeket nyújt az állam, és így diszkriminatív módon búcsút int kötelező világnézeti semlegességének, akkor meghiúsítja a demokratikus egyházpolitikát, vagyis azt, hogy a polgárok akaratnyilvánításától függjön az egyházak támogatásának mértéke. És azt ki merné állítani, hogy a cigányság helyzete nálunk elsősorban emberjogi dilemmákat vet fel? Ez a mi legnehezebben megoldható és legszétágazóbb szociális problémánk, amely 350
