Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumgyűjtemény G. B.: A közkézen forgó számok szerint eddig a termelővagyon három százalékát sikerült magánkézbe - legnagyobbrészt külföldi tulajdonba - adni. De ez is elaprózódik az öt-tíz százalékos tulajdonrészesedések között, tehát van egy sereg döntően állami tulajdonban működő társaság, elvétve akad jelentős vagy többségi külföldi részesedésű cég. Lassan halad előre az az előkészítő folyamat is, hogy az értékesítendő vállalatokat társasággá alakítják át. Beszélő: Az AVÜés a kormány azt állítja: nem akarja elkótyavetyélni a vállalatokat. Ti előbbrevalónak tartjátok a gyorsaságot, mint a busás privatizációs bevételt? G. B.: Feltétlenül! A méltányos árat (lévén, hogy egy vállalat, akárhogy is, egyedi darab) igen nehéz meghatározni, és erre nem is alkalmas egy olyan bürokratikus szervezet, mint az AVÜ. Ráadásul ez a magas árra törekvés furcsa érdekegyezést eredményez: az állam növelni akarja a bevételt, csökkentve vele az államadósságot, a vevő pedig szívesen meg is adja a nagyobb árat, ha monopolhelyzetben lévő céget kínálnak neki. Ez legalábbis a nyugati tapasztalat, tudtommal nálunk még nem ütöttek nyélbe ilyen méretű üzletet. De ha gyakorlattá válik, akkor, ahogy szaknyelven mondjuk, dereguláció nélkül lesz privatizáció. Vagyis: anélkül adják magánkézbe a vállalatokat, hogy eltörölnék a monopolhelyzetüket fenntartó szabályozásokat... Tehát esetleg az élteti tovább ezeket a szabályozásokat, hogy épp ez a kedves monopolhelyzetű külföldi klienseknek érdeke! Ami az államadósságot illeti - a méltányos áron kívül ez a másik kormányzati érv -, úgy gondoljuk, ésszerű kompromisszumot kell teremteni, a törlesztés üteme és a privatizáció gyorsasága között. Az államadósság kétségkívül inflációs tényező; de ha csak ennek mérséklésére törekednénk a privatizációs politikában, és így kizárólag a bevétel nagyságát tartanánk szem előtt, akkor vég nélküli alkuk zajlanának (mint ahogy most zajlanak is) a felkínált vállalatok ara körül, vagyis tovább él a még virulensebb, erőteljesebb inflációs góc: az állami vállalat! (Egyébként szakértőink jó része úgy véli, hogy az államadósság egy része fiktív, tehát privatizációs bevétel nélkül is leírható lenne.) Beszélő: Van egy harmadik kormányzati érv is: oda kell figyelni az iparpolitikai, no meg a nemzetgazdasági szempontokra is a privatizáció során. Vagyis, ha jól értjük, kézben kell tartani fontos ágazatokat vagy cégeket, ne okozzon eladásuk megrázkódtatásszerű változást. G. B.: E filozófia jegyében aprólékos gonddal avatkoznak be ott is, ahol nincs az államnak semmi keresnivalója. A kormányzat koncepciótlanságával szemben mi egyértelmű rangsort állítunk fel: első az inflációfékezés és a gyors privatizáció. És meg kellene fordítani a privatizációs gyakorlatban uralkodó gondolatmenetet. Kivételként kellene felsorolni azokat a cégeket, amelyek felett az állam közvetlen felügyeletet gyakorol, nem pedig azt rögzíteni, hogy mibe nem kell beleszólnia a vagyonügynökségnek. Programunk szerint az AVÜ-nek legfeljebb 100 vállalat privatizációjában volna szabad közvetlenül részt vennie. 341
