Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)

Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?

Dokumentumok 1990-től Az SZDSZ-jelenség... az egyúttal Antall József utódjának is tekinthető, de talán erre gondolt. Önnek mi erről a véleménye?- Ha a legutolsó közvélemény-kutatás adatait nézzük, abból az látszik, hogy az SZDSZ elveszítette szavazóinak mintegy felét, 1990 tavaszán 21 és fél százalékos szavazatarányunk volt, most 12 százalék van. Azt hiszem tehát, a feladat az, hogy az SZDSZ-t olyan állapotba hozzuk, hogy újra kormányképes erőnek lássék, és ha ez megvan, akkor kell gondolkozni azon, amiről Stefan Musto beszélt. Szabadelvű irány- Önnel kapcsolatban mégis könnyű elképzelni ezt, hiszen sokan saját pártjában is túlzott személyi ambícióiról beszélnek, arról, hogy ön mindenképpen miniszter- elnök akar lenni.- A leghatározottabban állítom, hogy nem esik szükségszerűen egybe a két pozíció. Amit én kaptam, az a felelősség azért, hogy az SZDSZ sikeres párttá váljon. Ez igen nagy felelősség. Én úgy ítélem meg, hogy a magyar politikában a másik két ellenzéki párt előre fog törni, a Magyar Szocialista Párt és a Fidesz is, ugyanakkor nem várható, hogy olyan mértékig előretörnek, hogy átvegyék a Magyar Demokrata Fórum helyét a magyar politikában. A Fidesznek már 22 mandátuma van, az MDF- nek eredetileg 165 volt, nyolcszoros a különbség. Azt hiszem, az MDF irányával, az államközpontú hierarchizált társadalom irányával szemben az SZDSZ-é a felelősség, hogy ezzel már most szembe tudjon fordulni, határozott ellenzékként, és esetleg a jövőben a választók akarata által más irányt próbáljon felmutatni, egy szabadelvű irányt. Ehhez egy ütőképes, dinamikus, közérthető programmal rendelkező pártra van szükség, és hogy ez létrejöjjön, az az én felelősségem.- Hogyan akar sikeres pártot kialakítani az SZDSZ-ből ön, akinek a nép­szerűségi mutatója csaknem a legrosszabb az SZDSZ vezetői között? Azzal, hogy a Kisgazdapárt szavazótáborában a legnépszerűbb, nem hiszem, hogy bárhol is dicsekedhetne. Tehát hogyan lehet az SZDSZ-ből sikeres párt az ön vezetésével, miközben ön a pártvezetés rokonszenvét sem bírja, és a párttagságnak is csupán egy része bízik önben.- Először a tényekről. A Szonda-Ipsos legutóbbi közvélemény-kutatása szerint egy hajszállal előz meg Pető Iván. A többi SZDSZ-vezetővel pedig csaknem egyforma a helyzetem, ettől elég jelentősen el volt maradva Kis János. Én azt gondolom, hogy a tagság elég nagy arányban - 59 százalékban - szavazott bizalmat nekem.- Más szóval a küldöttek...-A küldöttek, igen. Ez szerintem kellő felhatalmazást jelent arra, hogy az előt­tünk álló feladatokat - tehát egy közérthető, rövid politikai program megfogalmazását, amit jórészt az előzmények alapján lehet és kell megtenni a hagyományok folytatá­sával, az értékek követésével és nem utolsósorban az úgymond liberális megoldás felhasználásával - vezetésemmel az SZDSZ megoldja. Egy demokratikus megújulásra 234

Next

/
Thumbnails
Contents