Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Fricz Tamás: Milyen Magyarországot akart az SZDSZ?
Dokumentumgyűjtemény elismert parlamenti vezetővel kell rendelkeznie. Péter az ellenzékiséget, majdnem az örök ellenzékiséget testesítette meg mindenekelőtt kritikai szellemével. Ezzel lehet intellektuális és szellemi tekintélyt szerezni, de kormányzati többséget aligha. Másodszor: a magyar politikai közvélemény különféle tekintélyuralmi berendezkedések hosszú évtizedei után nehezen viseli az „ellenzékieskedést”, a hangos szócsatákat, a nyílt konfliktust. Valószínűleg a vulgármarxizmus következménye, hogy politikai akarat és eszmények helyett a közvéleménynek legalábbis egy része minden „pártütést”, „pártoskodást” valamiféle „pártérdek” kifejeződésének tekint, néha még akkor is, amikor egy párt elvszerűen a saját kárára tesz valamit, mert meggyőződése így diktálja. Sokan a parlamenti küzdelmekben sajnos nem látnak egyebet, mint „a pártok marakodását”, és ez a vélemény egyáltalán nem csak a tanulatlanabb néprétegek körében terjedt el. A kommunizmus elutasítása ellenére a képviseleti demokrácia intézményei Magyarországon ma enyhén szólva nem népszerűek, a „pártok”, a „parlament” egyre inkább szitokszóvá válnak a mai magyar köznyelvben. Tölgyessynek egy forradalmi nemzetgyűléshez inkább illő szüntelen vitakészsége a félkész konszolidáció körülményei között, a közvetlen bázisdemokrácia rousseau-i ábrándjától befolyásolt közvélemény előterében egyre inkább megtestesítette azt, amit mostanában a választópolgárok - helyesen vagy helytelenül - elutasítanak. Harmadszor: ha egyszer nem lehet figyelmen kívül hagynunk azt, hogy a közvélemény egy el nem hanyagolható része azt hiszi, hogy vannak objektíve megismerhető problémák, amelyeket hozzáértő és lehetőleg egyetértő emberek gyülekezetének egységben kellene megoldania, s csak kevéssé gondolja, hogy a parlamenti pártok és a szabad nyilvánosság független kontrollja az igazi biztosíték a végzetes tévedésekkel szemben, hisz valamennyien gyarlók vagyunk, akkor nem szabad szem elől tévesztenünk egy eddig kellőképpen nem elemzett, szemérmesen félretolt politikai tényt, amely nagyban befolyásolta Tölgyessy politikai sorsát. Ez a televízió. Népünknek a politikai elitek iránti érthető bizalmatlansága megköveteli, hogy a parlament munkálatai a teljes nyilvánosság előtt folyjanak. Ez voltaképpen bénítólag hat a parlament munkájára. Ma aligha merné bárki javasolni, hogy - amint az minden képviseleti demokráciában szokásos - az Országgyűlés minden munkanapon ülésezzék, hiszen akkor nem lehetne tévén közvetíteni. De a tévé hatása nemcsak házszabályainkat teszi abszurddá. A tévé miatt a magyar politika egyre inkább a látszatok politikája. Mint McLuhan megállapította, a tévé „hűvös” médium, rosszul érvényesülnek benne a heves népszónoklatok és a tudós előadások. A tévé természetét a legjobban a Fidesz ifjú képviselői értették meg, akiknek a pompás, okos fölszólalásai sikerrel rejtik el azt, hogy a Fidesznek - még - nincs átfogó politikája. T. P. a televíziós csatát sajnos elvesztette. Ami nekünk, a kontextus belsejében üldögélő képviselőknek isteni riposzt, az a tévénézőknek gyakorta csak okvetetlenkedés; ami nekünk a sértett méltóság jogos fölháborodása, az a tévénézőnek gyakran csak érthetetlen heveskedés; ami számunkra a meggyőződés biztonsága, az a tévénézőnek gyakorta csak ellenszenves 225
