Fricz Tamás - Halmy Kund - Orosz Timea: Az SZDSZ-jelenség. Liberalizmus Magyarországon a rendszerváltás idején - RETÖRKI könyvek 31. (Lakitelek, 2018)
Orosz Tímea: Kritikai szemelvények az SZDSZ korai éveiből (1988-1990)
Orosz Tímea Az SZDSZ-jelenség szerint azért, mert a szocializmus által meghirdetett elvek és maga „a szocialista valóság” között rendkívül éles ellentmondások húzódtak. Egy ellenzékinek a rendszerváltás hajnalán nem az volt a kérdés, hogy elfogadja-e a szocialista értékeket, hanem hogy képes-e és elszánja-e magát arra, hogy saját nézeteit és saját értékítéleteit engedély nélkül publikálja. Tisztában kellett lennie azzal, hogy kockázattal járhat annak felvállalása. Tehát az ellenzék értékválasztása nem a szocialista és ellenzéki értékek közötti választáson nyugszik TGM szerint, hanem az a lényege, hogy felvállalja-e, hogy politikai nézetei nyilvánosan megjelenjenek-e, vagy sem. Ez a fajta ellenzékiség a történelem folyamán eleinte mindig egy szűk körre korlátozódott, kevesen vállalták a kockázatot, de idővel bővült a kör. Azok, akik később csatlakoztak az ellenzékhez, őket sem elsősorban az ellenzéki érvek győzték meg arról, hogy a legális érték- rendszer elfogadhatatlan, és csődbe visz országot-világot, hanem arról hoztak döntést idővel egyre többen, hogy érdemes-e szembeszállniuk a legitimmel, és képviselniük saját értékeiket. Hiszen ezáltal egy margóra szorított, üldözött csoport tagjaivá váltak. Amikor az elfordulás a szocialista értékrendtől tömegessé vált, az annak a jele volt, hogy a hivatalos szocialista értékrendszer tekintélye oly mértékig sérülést szenvedett, hogy szépen lassan a többség az ellenzék oldalára állt. Tehát a politika történetében a nagyobb embercsoportok mindig fokozatosan sodródnak át a legitimnek tekintett ideológiával szemben álló oldalra, tehát az ellenzéki csoportok irányába. Ezt történt Kelet-Közép-Eu- rópában elsősorban 1988-tól kezdődően. Itt olyan módon szeretnénk TGM-mel vitába szállni, hogy az a fajta széles társadalmi bázison nyugvó rendszerváltoztatás, amelyről ő ír, Magyarországra egyáltalán nem volt jellemző. Lengyelországban esetleg beszélhetünk fokozatosan bővülő társadalmi támogatottságról, de a magyar rendszerváltás köztudottan a régi és az új politikai elit között lezajlott megegyezések nyomán zajlott. A magyar polgárok lényegében a televízión keresztül követték az eseményeket, és a ’94-es „hátraarc” egyik fő oka éppen az volt, hogy a magyar emberek úgy érezték, a fejük felett születtek döntések az ő közreműködésük nélkül. Kimondottan az 1994-es választások eredménye és Horn Gyula miniszterelnökké történő kinevezése bizonyítja azt, hogy Tamás Gáspár Miklósnak magyar tekintetben mennyire nincsen igaza. 134
