Szijártó István: Húszéves a százak tanácsa. „Vállunkra kell vennünk a Hazát!” - RETÖRKI könyvek 29. (Lakitelek, 2018)
II. A Százak Tanácsa nyilatkozatai, állásfoglalásai, meghívói, emlékeztetők, levelek (1998-2017)
a Krisztus utáni harmadik évezredbe lépését ünnepeljük, különös jelentőséget kap Magyarország Szent Koronájának történelmünkön végigvonuló megkülönböztetett tisztelete és megbecsülése. Nélkülözhetetlen fontosságúnak tartjuk az alkotmányos jogegyenlőséget, az országos és helyi önkormányzást, a vallásszabadságot, a népek és felekezetek országépítő együttélését megvalósító Magyarországot jelképező, honpolgárait a Szentkoronatagságában minden megkülönböztetés nélkül egyesítő, az állami főhatalom teljességét, történelmi jogi folyamatosságát megtestesítő Szent Korona jelentőségének törvénybe iktatását. Törvényben rögzítendő, hogy „a Magyar Államiság jelképe, történelmi és közjogi folytonosságának megtestesítője Magyarország Szent Koronája. ” Az államforma tekintetében semleges, mert nem elsősorban és meghatározóan a királyságot, hanem a nemzeti és állami hatalom teljességét kifejező Szent Korona-eszme törvényi szabályozása, vagy az államforma jellegével való összekötése szükségtelen, mert ez az eszme a magyar történelmi közjogi fejlődés során szervesen alakult ki, jogi szabályozás nem helyezheti és nem is helyezte hatályon kívül, nem léptetheti ezért újra hatályba vagy nem módosíthatja annak hatályát. A Szent Korona méltóságának megfelelő őrzésének és megóvásának kötelezettsége és joga a nemzet szuverenitását elsőrendűen képviselő magyar Országgyűlés megtisztelő feladata. Budapesten, 1999. június 9-én _____________________II A Százak Tanácsa nyilatkozatai, állásfoglalásai... A Százak Tanácsa jelen lévő tagjai Kapja: Dr. Orbán Viktor miniszterelnök Dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke Dr. Dávid Ibolya igazságügyi miniszter Dr. Nemeskürty István Millenniumi Kormánybiztos 55