Szijártó István: Húszéves a százak tanácsa. „Vállunkra kell vennünk a Hazát!” - RETÖRKI könyvek 29. (Lakitelek, 2018)
II. A Százak Tanácsa nyilatkozatai, állásfoglalásai, meghívói, emlékeztetők, levelek (1998-2017)
Szíjártó István: Húszéves a Százak Tanácsa____________________________ mélyes tapasztalatból ítélheti meg minden választópolgár, kikre bízhatja jó lelkiismerettel a maga, családja, települése sorsát, jövőjét, és - még a legkisebb faluban is - az ország, a nemzet érdekeinek s java értékeinek képviseletét, gondozását. Becsületbeli ügyünk a részvétel ezen az ezredfordulós választáson. Szavazzon mindenki józan esze, igaz lelkiismerete szerint. 1998. október 5. (Az 1998. évi önkormányzati választásokon a polgári pártok enyhe többséget szereztek. A fiatal demokratákra, a Magyar Demokrata Fórumra, a kisgazdákra és a kereszténydemokratákra a listán leadott szavazatok 42 százaléka jutott, míg a szocialista—szabaddemokrata táborra 38százalék. A főváros szocialista-szabaddemokrata irányítás alatt maradt.) A sajtó egyoldalúságáról A Százak Tanácsa a nemzeti megnyugvás és fejlődés szempontjából tragikusnak, közjogilag alkotmányellenesnek, politikailag pedig a polgári demokrácia elemi működését veszélyeztetőnek látja a magyarországi média egyoldalúságát. Az elmúlt évtizedek és évek hatalmi mesterkedéseivel kialakított helyzetben a nyomtatott sajtóban perifériára szorultak, a közszolgálatiban pedig hamis emberek, hamis játékává silányultak vagy teljesen megszűntek a hagyományos nemzeti értékeket vállaló fórumok. Magyarországon sem a tájékozódási, sem a véleményszabadság nem érvényesül. Ennek következtében a médiában elnyomott erők számára a parlamenti és önkormányzati választási esélyek is kétségessé válhatnak. A Százak Tanácsa támogat minden kezdeményezést, amely az egyensúly, a valóságos értékarányok megteremtésére irányul. Követeli, hogy a politikai okokból száműzött újságírók és más szakemberek a társadalom polgári konszolidációjának részeként méltó feladatokat kapjanak. Egyben javasolja, hogy az egyre hisztérikusabbá váló hírközlés önpropagandája és hangoskodása helyett a kormány tagjai, a kormánypártok felelősei és minden erre érzékeny 52