Szijártó István: Húszéves a százak tanácsa. „Vállunkra kell vennünk a Hazát!” - RETÖRKI könyvek 29. (Lakitelek, 2018)
IX. Képmelléklet
dr. Szíjártó István a Balaton Akadémia alapító elnöke, 1942. január 8-án Kaposváron született. Az ELTE magyar-történelem szakán szerzett diplomát az Eötvös Collegium diákjaként. Húsz évig tanított Kaposváron (Táncsics Gimnázium, majd a Tanítóképző Főiskola), 1984 és 1993 között az Eötvös Collegium igazgatója, az ELTE XX. századi irodalom tanszékének c. docense. 1993-ban kilép a köz- szolgálatból és létrehozza a Balaton Akadémiát (graduális és posztgraduális képzés, könyvkiadás, nyilvános tanulmányi napok). A Széchenyi Társaság alapító főtitkára (1987-89), a Magyarok Világszövetsége elnökségi tagja 1989 és 2001 között, az Anyaországi régió utolsó elnöke, a Százak Tanácsának alapításától (1996) ügyvivője. Több alapítvány kurátora, az Eötvös Collegium Baráti Körének 15 évig volt elnöke. Közel kétszáz kötet szerkesztője, kiadója, A Százak Tanácsa első két évtizedének tevékenységét Vergilius eposzának kétezer éves üzenete határozta meg. Az Aeneis a történelem első nemzeti eposza, s ma, amikor a globalista „világállam” kontra nemzetállamok nagyon is vérre menő vitájának vagyunk résztvevői, lényeges a pártpolitikával ugyan nem foglalkozó, de nemzetünknek elkötelezett tagjaink véleménye. Nyilatkozatainkat nemzeti sorskérdésekről, legfontosabb közéleti ügyeinkről sohasem egy párt, hanem a nemzeti közösség ér12 könyv szerzője. 1985-ben szerzett kandidátusi fokozatot „Nemzedék helyett egy nemzet lehettünk volna” - a népi írók harmadik nemzedéke c. munkájával. 2000-ben vállalkozásgazdasági szakmérnök másoddiplomát szerzett a Debreceni Egyetemen. Felesége Csepinszky Márta. Négy gyermekük családos, 17 unokájuk és egy dédunokájuk van. Kaposvár város díszpolgára (2009). 2011- ben Magyar Örökség-díjat kapott, 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, 2013-ban Márton Áron Emlékérmet, 2014- ben a Százak Tanácsa „A Haza Embere” oklevelét kapta. dekében- fogalmaztuk meg. A legfontosabb közügynek valamennyien az élet kérdését tekintjük. A Százak Tanácsa húsz év alatt kétszáz rendes, száznál több rendkívüli találkozót tartott. A legfontosabb kérdésben mindnyájan egyetértettünk: hogy úgy kell szeretni a Hazát, mint Jób az Ótestamentumban, Homérosz az Iliászban. S abban, hogy nem elég csak szívünkre venni nemzetünk megannyi gondját - vállunkra is kell vennünk a Hazát! Ara: 3000,- Ft ISBN 978-615-5428-99-9 9 786155 428999