Szijártó István: Húszéves a százak tanácsa. „Vállunkra kell vennünk a Hazát!” - RETÖRKI könyvek 29. (Lakitelek, 2018)

V. Munkánk visszhangjáról

leszláv (Vitéz) és I. István intézkedéseit (kereszténység felvétele), kapcsolat- rendszerüket, Lengyelország és Magyarország kétoldalú viszonyait és azok hátterét mutatja be három tanulságos történelmi és lengyel krónikák példáin - Felvidék sorsa, koronázás, a Piastok és Turul nemzetség dinamikus kapcsolatai - keresztül. Az elmélyült tudás megszerzésének szükségességét nem lehet eléggé hangsúlyozni, de hiánya esetén egyetérthetünk Konrád Sutarski azon meg­állapításával, hogy „elégedjünk meg azzal a nem mindennapos szimpátia meg­nyilvánulásával, melyekkel a Lengyelországba látogató magyarok napjainkban is találkozhatnak.” Albert Gábor író Szent Istvánról, a jövő emberéről szól, őt állítja elénk, hogy hitet, erőt és értelmet kapjunk leendő cselekvéseinkhez. Szent Istvánt, „aki az utóbbi néhány évtizedben már-már elvesztette tulajdon arcát, és a perifériára szorult. Közösségvállalásunk annál teljesebb és természetesebb, mert »az országút szélére vetett országgal« együtt saját magunkat is perem­helyzetben lévőknek érezzük.” István alakjában megfogalmazódik „egy vé­resen aktuális kérdés”, melyre válaszolnunk kell: 1. A sorskérdések feltárását ne szánalmas frazeológiai bűvészmutatványok helyettesítsék. 2. A hatalmi ér­dekek helyett az eszmék győzedelmeskedjenek. 3. Túl kell lépnünk a hamisnak bizonyult előítéleteken, meg kell szabadulnunk a kicsorbult és a nemzet létét fenyegető „igazságok”-tól. 4. Ahhoz, hogy ezt az országot képessé tegyük a megújulásra, a régi és elavult ellen előbb külön-külön saját bensőnkben kell megvívni a harcot. A Szent István-i kép teljességéhez hozzájárul a magyar iskolarendszer létrehozásáról szóló írás. Kováts-Németh Mária hangsúlyozza, hogy a máig érvényes területi elv alapján létrehozott iskolarendszer Európa szívében biztos alapot nyújtott az európai és sajátosan magyar értékek közvetítésében. Ennek a rangnak a megőrzése, újrateremtése valamennyiünk feladata. Ez utóbbit bizo­nyítja Koós Ferenc tanulmánya, melyben a történelem tanításá-hoz készült tan­könyvekben vizsgálta a Szent Istvánról rajzolt - több esetben nem követendő - képet. A tanulmánykötetben Smohay András mutatja be azt a történelmi je­lentőségű kiállítást, melyben Székesfehérváron 2013 őszén először volt lát­__________________________________________V. Munkánk visszhangjáról 333

Next

/
Thumbnails
Contents