Szijártó István: Húszéves a százak tanácsa. „Vállunkra kell vennünk a Hazát!” - RETÖRKI könyvek 29. (Lakitelek, 2018)

V. Munkánk visszhangjáról

ebben az időben nyugaton az emberiség annyira a liberalizmus karmai közé került, hogy máig nem tud belőle szabadulni. Mi a liberalizmus? Én, én, én. Nem érzi azt a liberális, mi van a másikkal. Ismerjük a liberálisokat, mindenkinek mindent szabad, de ha valaki azt csinálja, amit nem akarnak, az rossz. Tehát tulajdonképpen az emberiség olyan rossz ösvényre tévedt, és nem tudjuk mi a számunkra a kiút.

Somogyi A.: Ez a néhány lózung is legyen a hallgatóságnak a tarsolyában, hogy majd idővel, ha most megjegyzi, később elmondhassa. Nagyon jó definíciót hallottam a liberalizmusra, Magyarország miniszterelnöke mondta: liberális barátaink olyanok, akik mindenkinek a véleményét messzemenően tolerálják, kivéve a fasiszta véleményt, akik nem tehetnek arról, hogy a saját véleményükön kívül az összes többit fasizmusnak tartják.

Lévai A.: Nem kell, hogy titok legyen a hallgatóság előtt, korábban pici támpontokat kaptunk a beszélgetéshez, s ezekben a támpontokban vannak leírva gondolatok is. A támpontoknál szerepelnek a generációs különbségek, a digitális bevándorlók és a digitális bennszülöttek. A generáció-váltás problémája a generációs különbségek problémája, amelyek összefüggésben vannak gyakorlatilag a hittel, erkölccsel, mindennel. Elmondtunk itt már hát szépen „pufog- tatva jelzőkkel” „y” generáció, „z” generáció vagy ilyen-olyan generáció. Valahol, saját megítélésem az, hogy a visszarendeződési elv a hit, ugye számomra magától értetődően mindennek fölötte áll. A visszarendeződési elv, az valahol az időben keresendő. Azt hiszem Szenes Iván írta azt a slágert, hogy „Állítsátok meg a Földet, le akarok szállni róla.” Nos, én nem akarok leszállni róla, de legalább egy kicsit lassítanánk. Mert a generációs különbségek abból fakadnak, hogy 100 esztendővel ezelőtt még az apa megértette a fiát, és az unoka is a nagyapját. Ez a mostani világ meg olyan, hogy én apaként már nem minden esetben értem a 12 éves lányomat sem, mert olyanfajta jelzőkkel jön felém, amelyeket nem igazán értek. Oly mértékben terjedt ki a XX. században a világ körülöttünk, hogy a fejünket csak kapkodjuk, és nem tudunk vele mit kezdeni. Mindent, vagy majdnem mindent az időfaktor határoz meg. Mert akkor vagy jó, mert akkor vagy tökéletes - és ez iránt harcolnak - ha minél jobban, minél gyorsabban tudsz teljesíteni. És ugye határidők határoznak meg bennünket. Dugig

__________________________________________V. Munkánk visszhangjáról

319