Szijártó István: Húszéves a százak tanácsa. „Vállunkra kell vennünk a Hazát!” - RETÖRKI könyvek 29. (Lakitelek, 2018)

III. Könyvsorozatunkról

Kodály Zoltán és Eötvös kollégista társai, csakúgy, mint a néprajztudós Györffy György, vagy Németh László ezt a stafétabotot adták át a népi kollégistáknak, a fényes szellők nemzedékének (mely fényes szelek - tudjuk - elég sok kormot is fújtak), melynek sok tagja ma is élő bizonysága a nemes szándékoknak. Akik ma már Szent Pált és Pázmány Pétert is idézhetjük, tudjuk, hogy a „ hamis tanítók eső nélkül való felhők, mert noha a kevélység miatt fenn járnak, akármely tudomány szelétől tétova hordoztatnak, s olyanok, mint az ősszel virágzó fák, melyek gyümölcsöt nem teremnek. ” Tudjuk azt is - Tacitust idézve -, hogy a hamisságok idővel semmivé fosztanak.

Blaise Pascal írta, hogy „nádszál az ember, de gondolkodó nádszál. Minden méltóságunk a gondolkodásban van. Igyekezzünk hát helyesen gondolkozni. ” Gondolkodás ellenes korban éltük le életünk nagyobb részét. Nincs hát miért meglepődni, hogy a mögöttünk hagyott század második fele - bár szavakban - a pedagógusok (egy gyűjtő fogalommá összevonva tanítók, általános iskolai és egyetemi tanárok, óvónők munkáját - sűrűn emlegetve, hogy hajdan rabszolgák voltak a paidagogosok, a gyermekvezetők) népnevelő, nemzetnevelő munkájának fontosságát hangsúlyozzák - valójában a tanárság lenézett értelmiségi foglalkozás lett.

Hivatásrendből fokozták le szolgáltatássá. (Nem vigasz, hogy több más értelmiségi munkaterülettel is ez történik.) Okokat találunk eleget a kézi vezérelt politikai irányítástól, az egy nyáron megszerezhető diplomán át, a legjobban képzettek árulásáig. Ezek tények, célszerű elfogadni, s nem azért, mert úgy tanultuk Lenintől, hogy „makacs dolgok”.

Miért hát, hogy a hivatalban levők, a politikacsinálók ennek ellenkezőjét érzik - és ami rosszabb: bizonygatják is? Én ezt félszáz éve látom, érzem. Cs. Szabó László egy családi anekdotája kínált nekem magyarázatot. Garibaldista nagyapja 1860-ban Erdélybe haza küldött levelében megírta, hogy „éjjel nem tud aludni az ágyúk zajától”. Az unoka itáliai útja során elmegy a nagyapja által emlegetett helyre, beszél a történész kutatókkal, s kiderül, aki akkor egész éjjel ágyúzást hallott, az csak a Garibaldi ellen harcoló sereg katonája lehetett. „Nagyapámat a sors rossz oldalra kényszerítette, ő azonban a jó oldalon érzett... Megesik ez egy egész nemzettel...”

_____________________________________________III. Könyvsorozatunkról

229