Szijártó István: Húszéves a százak tanácsa. „Vállunkra kell vennünk a Hazát!” - RETÖRKI könyvek 29. (Lakitelek, 2018)
III. Könyvsorozatunkról
den fáklya füstölni kezd, kihuny. ” Értelmiségi felelősségünk, hogy az értékeket ne féljünk világosan kimondani és a felismert igazságot soha ne hagyjuk cserben. A becsületet, őszinteséget, a tehetséggel és szorgalommal megszerzett tudást, a tiszta jellemet. És a hitünket. Közben ne felejtsük, hogy minden embernek - a ma még homályban tapogatózóknak is - szüksége van élni segítő igaz szavakra, őszinte kézfogásokra. Milliószor messzebb látunk sötétben, mint világosban. Ki látja fényes nappal a csillagokat? Fekete Gyula élete példája máris igazolja ezt... Egy biztos: a szavak már nem elegek. Egész életünkkel kell a történelem által nekünk (és nemzetünknek) feltett kérdésekre feleletet adnunk. Egy társadalom erejének vagy erőtlenségének a meghatározója mindenekelőtt a lelki élet színvonala, és csak másodsorban az iparé. A piacgazdaság, sőt még az általános jólét sem lehet önmagában az emberi lét koronája. A társadalmi viszonyok tisztasága fontosabb, mint a bőség. Ha egy nemzet lelkierői elapadnak, nem menekülhet a pusztulástól. A társadalom tiszta légkörét sajnos nem lehet a jog eszközeivel megteremteni. A mögöttünk hagyott félszázad legszömyűbb öröksége a lelkek szétrombolása volt. Fekete Gyula: „ Végeredményben az dönti el a sorsunkat — írja —, hogy ez a fél évszázadon át lehetetlenül elbutított nép tud-e egyáltalán különbséget tenni az élet és a halál közt. Képes lehet-e még arra, hogy szavaival és tetteivel, szavazataival és szolgálatával a halál elhatalmasodó pártolását a folyton megújuló élet feltétlen pártolására váltsa. ” Mi a mai helyzet? Az utóbbi néhány évtizedben a fizikai szétszóródás mellett a szellemi, lelki szétszóródás is aggasztóvá vált. „Itt élünk egymás mellett, egymás között, és mintha kihalt volna belőlünk az a kohéziós öntudat, amely a családon túl a nagyobb közösségeket összetartja, és végső soron az egy nyelvet beszélők csoportjait úgy fogja össze nemzetté, mint a cement a kavicsot. Az együvé tartozásnak ez a gyakran áldozatra serkentő tudata mintha megfáradt volna bennünk, pedig ez kínál célt, oszt feladatokat... ” (Albert Gábor, 2004) _____________________________________________III. Könyvsorozatunkról * * =1= 195
