Szijártó István: Húszéves a százak tanácsa. „Vállunkra kell vennünk a Hazát!” - RETÖRKI könyvek 29. (Lakitelek, 2018)

II. A Százak Tanácsa nyilatkozatai, állásfoglalásai, meghívói, emlékeztetők, levelek (1998-2017)

II. A Százak Tanácsa nyilatkozatai, állásfoglalásai... Emlékeztető A Százak Tanácsa április 6-i találkozóját a Magyar Országgyűlés Tisza Kálmán-termében tartottuk dr. Kövér László Házelnök Úr vendégeként. Először halottainkról emlékeztünk ünnepi ülésünkön, hiszen a Fekete Gyu­la által 20 éve alapított társaságunk 60 tagja immár örökös tagunk. Ez alka­lommal gratuláltunk március 15-én kitüntetett tagjainknak. Kallós Zoltán Kossuth Nagydíjat, dr. Rókusfalvy Pál a Magyar Érdem­rend Nagykeresztjét, dr. Zétényi Zsolt a Magyar Érdemrend Tiszti keresztjét kapta, Dömer György Kiváló Művész címet kapott. Janek György meghívott tagunk Arany Érdemkeresztes lett. Dr. Korhecz Tamást Szerbia Alkotmánybírósága tagjává választották. A Salzburgban székelő Európai Művészeti és Tudományos Akadémia tagjai közé választották dr. Kásler Miklós és dr. Korzenszky Richárd tagtársainkat. Házelnök Úr köszöntő, a Százak Tanácsa törekvéseit elismerő, egyben eredményeinket és gondjainkat is érintő, az előttünk álló feladatokra is figyel­meztető szavai után dr. Andrásfalvy Bertalan a Százak Tanácsa Alapítvány el­nöke céljainkról szólt, s arról az igényünkről, hogy érdemi párbeszéd induljon a nemzeti erők kormánya és a nemzet sorsáért történelmi felelősséget érzők között. A Százak Tanácsa tagjainak tudása, életkorukból adódó tapasztalata, kö­zösségünk gondjainak érzékelése, nemzetünk sorsáért érzett felelősségválla­lása úgy segíthetné a kormányzó erőket, ha valóban őszinte párbeszéd alakulna ki. A találkozó második órájában a nemzeti zászló jelképes erejéről, a helyes értékrendről, az olimpiai eszme, a nemzeti bajnokságok melletti kiállásról, köz­téri szobraink jelkép erejéről beszéltünk. (Az általunk évek óta állásfoglalá­sokkal jelzett szovjet emlékmű sorsa, a liberális vezetés által Budapesten nem kívánatosnak nyilvánított, így Balatonboglárra vitt Teleki Pál-szobor ügye - Krakkóban előbb áll szobra, mint a Budai Várban holott hetedik éve már nemzeti erők kormányoznak.) Mintha nem akarnánk vállalni történelmi üze­netét: „Becsületünk előbbre való jólétünknél!” A föld tulajdonjoga, s ami még fontosabb: termőföldjeink értékének meg­őrzése már a tét. Az élő föld pusztul, kimerül, savasodik. A vegyszerek tönk­163

Next

/
Thumbnails
Contents