Helgert Imre - Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában. Néphadseregből - Magyar Honvédség 2. kötet - RETÖRKI könyvek 28/2. (Lakitelek, 2017)

VIII. fejezet - Dr. Helgert Imre: A katonai elhárítás a pártállamban, átalakítása a rendszerváltás során

Dr. Helgert Imre A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában II. Itt a hallgatók - akiknek azonban már rendfokozatuk volt - megszerezték a munkájuk végzéséhez szükséges speciális ismereteket. A felkészítés egyrészt az elhárító szakmai tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó tudományokra (jog, pszichológia, bűnügyi tudományok ismeretanyagára), másrészt döntő mértékben a gyakorlati munka törvényszerűségeire, követelményeire és lo­gikájára épült. A Magyar Honvédség szervezetében - Magyar Honvédség Katonai Biztonsági Hivatal 1990. február 14-étől 1989 nyarán hazánkban folytak a tárgyalások a rendszer pártokba szerve­ződött ellenzéke és a hatalom (MSZMP) képviselői között, ami a Nemzeti Kerékasztal-tárgyalások néven vonult be a történelembe. A kerékasztal-tár­gyalások célja a békés rendszerváltás törvényi feltételeinek (politikai átmenet) kimunkálása volt. A kerekasztal résztvevői, az ellenzéki pártokat tömörítő úgynevezett Ellenzéki Kerekasztal (EKA), az MSZMP és harmadik oldalként a nagyobbrészt az állampárthoz kötődő szervezetek, szakszervezetek voltak. A Nemzeti Kerekasztal hat bizottságban tárgyalta a békés átmenet feltételeit. Az egyeztetések hatos, úgynevezett „az erőszakos megoldásokat kizáró jogi garanciák megteremtése” témakört tárgyaló bizottsága napirendjében szerepelt az állambiztonsági szolgálatok alkotmányos működése is. Az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) szándéknyilatkozata egyértelműen megfogalmazta az elvárásokat: „korlátok közé kell szorítani a politikai rendőrséget”.47 A hatalom képviselői ekkor nem fogadták el az állambiz­tonsági szervezetek átalakítására vonatkozó EKA-javaslatokat,48 a szolgá­latok működésére vonatkozó törvény meghozatala nem került a tárgyalások napirendjére. Az állambiztonsági szolgálatok továbbra is a korábbi évtizedek alatt be­járatott rendben dolgoztak. Folyamatosan készítettek jelentést az ellenzéki pártokról, holott 1989 januárjától a pártok már legálisan működtek. A Németh 47 Az Ellenzéki Kerekasztal szándéknyilatkozata. In: Kónya Imre - Bálint B. András: Győ­zelemre születtünk. Az Ellenzéki Kerekasztal. Bp„ 1990, Progresszió, 103. 48 Rippl Zoltán: Rendszerváltás Magyarországon, 1987-1990. Budapest, 2006, Napvilág Kiadó, 464. 72

Next

/
Thumbnails
Contents