Helgert Imre - Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában. Néphadseregből - Magyar Honvédség 2. kötet - RETÖRKI könyvek 28/2. (Lakitelek, 2017)

XIV. fejezet - Dr. Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a megváltozott biztonsági környezetben, 1990-1994

Dr. Mészáros Gyula A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában II. Nagy László: Az USA európai katonai jelenléte. Budapest, 1995, Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet-Zrínyi Kiadó. Takács István: Egy történelmi pillanat margójára. Debrecen, 2001, HM Zrí­nyi Kommunikációs Szolgáltató Kht. Dr. Németh József: Irányított interjú Borsits László ny. vezérezredessel az MTA Bolyai János kutatói ösztöndíj támogatásával. Hadtudományi Szem­le, NKE HHK tudományos folyóirata. Budapest, 2014, 7. évfolyam, 2. szám. MN kerekasztal-beszélgetések az MSZMP KB Közigazgatási és Adminiszt­ratív Osztály Honvédelmi Alosztálya, Györgyi Béla altábornagy, Rózsa Károly és Szombathelyi Ferenc vezérőrnagy, Ruha János dandártábornok és Sasvári Ferenc ezredes urakkal. A beszélgetés a HM Hadtörténeti Inté­zet és Archívum Levéltárában folyt le 2003. 03. 24-én. Magyar András: Magyarország belpolitikai helyzete 1985-1989 között. Ká- roli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar. http://old. biztonsagpolitika.hu/documents/1277413197_magyar_andras_magyar- orszag_belpolitikai_helyzete_1985-1989_-_biztonsagpolitika.hu.pdf Le­töltés: 2016.09. 16. 374

Next

/
Thumbnails
Contents