Helgert Imre - Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában. Néphadseregből - Magyar Honvédség 2. kötet - RETÖRKI könyvek 28/2. (Lakitelek, 2017)
XIII. fejezet - Dr. Mészáros Gyula: A Tábori Lelkészi Szolgálat újjászervezése
A Tábori Lelkészi Szolgálat újjászervezése megváltoztatását. A Honvédelmi Törvény módosítását illetően felvetődött a Paskai László bíborossal, az esztergomi, illetve Esztergom-budapesti érsekkel való megbeszélés szükségessége is. 6. Katonai tábori lelkész szolgálat újraszervezésének tervezése, alkotmányos és törvényi feltételeinek megteremtése A második világháborút követően önálló magyar tábori lelkészet az 1994-es újjászervezéséig nem létezhetett, holott azt törvényesen soha nem szüntették meg. Közismert, hogy amikor nagy bajba kerül az ember, szinte minden alkalommal Istenhez fordul. Vészhelyzetekben, paradox módon, gyakorta még az ateista, istentagadó kommunisták szájából is gyakran hangzik el a jajkiáltás: „Istenem!” A vallás olyan erkölcsi tulajdonságok kialakítását teszi lehetővé, mint a hűség, becsületesség, emberség és a felebaráti szeretet, kötelességtudat, a hazához való töretlen hűség és áldozatvállalás. El kell ismerni, hogy katonák ilyen lelki-szellemi tulajdonságai és felkészültsége a katonai potenciál szerves részét képezi. Ennek felismeréseként a Néphadseregen belüli vallásgyakorlás biztosítása, a tábori lelkészi szolgálat ügye 1990 őszén fogalmazódott meg. A minisztérium új vezetése 1990-től a hadsereg és az egyházak közötti távolságtartást igyekezett megszüntetni. Az egyházakkal való kapcsolattartás szükségessége, és mint feladat, megjelent a HM Szervezeti és Működési Szabályzatában is. Az egyházakkal való kapcsolattartás a politikai államtitkár, a gyakorlati teendők pedig a Társadalmi Kapcsolatok és Sajtófőosztály feladatkörébe kerültek. Az egyházak és a HM között megindult a párbeszéd, és elkezdődött a tervező munka. A tábori lelkészség kialakításának előkészítését a Honvédelmi Minisztériumban 1991 szeptemberétől egyházi szakértők segítették. A katolikus egyháztól Tabódy István (1921-2000) bicskei esperes-plébános, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége képviseletében Frölich Róbert rabbi, felekezeti tisztségük megtartásával, a református egyház képviseletében pedig dr. Aranyos Zoltán református lelkész, zsinati tanácsos főállásban tevékenykedett, mint a HM főtanácsosa és protestáns egyházi szakértő. 1992 decemberében létrejött a Honvédelmi Minisztérium Egyházi Szakértői Iroda. Az addigi egyházi 273