Helgert Imre - Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában. Néphadseregből - Magyar Honvédség 1. kötet - RETÖRKI könyvek 28/1. (Lakitelek, 2017)

I. fejezet - Dr. Mészáros Gyula: A Magyar Néphadsereg a pártállamban

A Magyar Néphadsereg a pártállamban nehéz feladat elé állították a technikájában és irányítási rendszerében az akkor még kezdetleges állapotban levő magyar vadászlégierőt is.227 Az 1950-es évektől az atomfegyverek bevetése is elérhető közelségbe került. Megkezdődött a várhatóan nagy veszteségeket követelő nukleáris háború meg­vívásához szükséges tömeghadsereg kiépítése, noha a szovjet doktrína, a hábo­rú elkerülhetetlenségének hirdetése mellett, ekkor még csupán hagyományos pusztító eszközökkel folytatandó háborút tartott lehetségesnek. 1950 végére a hadsereg elérte a 125 ezres létszámot, majd 1952 őszére a csúcsnak számí­tó 210 ezer főt,228 a mozgósítható létszám pedig a 850 ezer főt. Ez a hadműve­leti tervek szerint lehetővé tette három fő irányban, a Baranya-háromszögben, Nagykanizsa irányában és a Duna-Tisza közén, egy-egy hadtest bevetését.229 A hadsereg béke- és háborús szükségleteinek kielégítésére a népgazdaság rendelkezésre álló erőforrásainak döntő részét a hadsereg emésztette fel. Az 1951-53. években, a fokozódó légi incidensek miatt, kiemelt fel­adatként jelentkezett a légvédelem fejlesztése. Az 1951 októberétől kezdődő új szervezési ciklusban kialakultak a honi légvédelemnek azok a szervezetei, amelyekl956-ig rendszerben álltak. A honi légvédelem tűzereje megsokszo­rozódott. 1953 végéig állományába 10 ezred és 13 önálló osztály, 55 közepes és 41 könnyű üteg, 350 db 85 mm űrméretű közepes ágyú és 250 db 37 mm-es könnyű légvédelmi gépágyú tartozott. A Légierő Parancsnokság 1951. július 23-ától MiG-15 típusú sugárhajtású vadászrepülőgépekkel rendelkezett, me­lyek száma tovább bővült. 1952. április 20-ától a honi vadászrepülők a készült­ségi szolgálatot már MiG-15 típusú sugárhajtóműves repülőgépekkel látták 227 Rontották a légierő megítélését a repülőgépekkel történő szökések is. 51-ben Szélig Imre főtörzsőrmester és Palácsi Attila egy „Ölyv” típusú repülőgéppel Nyugatra szöktek. A miniszter intézkedett a hasonló események megelőzésére, MNK HM 03. számú parancsa 1951.02. 26. HL MN HM parancsok, 1948-1950. 0421/Min. ír. - 1951. 228 HL MN 1950/T 20. d. 1. ő. e. - Honvéd vezérkar iratai 02500/HVK Szerv. o. - 1950. sz. Egyes források szerint a létszám 220-230 ezer főt számlált (Jakus János: A déli védelmi rendszer, 1952-1955. In: Hazánk dicsőségére. 160 éves a Magyar Honvédség. A szer­kesztőbizottság elnöke: Holló József (2008) nyugállományú altábornagy. Budapest, 2008, Zrínyi Kiadó. 229 Dr. Okváth Imre: Magyar haderő és katonapolitika, 1945-1956,4. In: Ehrenberger Róbert (szerk): A béketábor magyar hadserege. A magyar demokratikus hadsereg és a Magyar Néphadsereg Hadtörténeti Levéltárban őrzött katonai irataiból, 1945-1957. 91

Next

/
Thumbnails
Contents