Helgert Imre - Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában. Néphadseregből - Magyar Honvédség 1. kötet - RETÖRKI könyvek 28/1. (Lakitelek, 2017)

I. fejezet - Dr. Mészáros Gyula: A Magyar Néphadsereg a pártállamban

tom, hogy Prokofjev szovjet főtanácsadó ezt a jelentést a szovjet katonai felső vezetése számára is megküldte. Az 1950-51 közötti időszakban, amikor a régi tisztek kiszorítása a had­seregből megtörtént, helyüket új, katonailag alig képzett tisztek és tiszthe­lyettesek töltötték be. Egyre több tanácsadóra volt szükség. A tanácsadók immáron a hadsereg központi szerveinél, a fegyvernemi parancsnokságoknál, hadtesteknél, hadosztályoknál is megjelentek. „1953-ban V. R. Bojko altábornagy irányítása alatt 41 fő dolgozott a hadseregnél. Számuk azonban a következő három évben megduplázódott: az 1956-ban készült ’katonai tanácsadók jegyzéke’ 82 szovjet tisztet sorolt fel, akik a Magyar Néphadsereg Vezérkaránál, csapatainál és tanintézeteinél tel­jesítettek szolgálatot. A Magyar Néphadseregben 1953-ban kezdődött jelentős mértékű létszámcsökkentés nyomán Bata István honvédelmi miniszter 1956. szeptember 22-én G. K. Zsukov szovjet honvédelmi miniszterhez írt levelében 54 főre javasolta csökkenteni a Magyarországon tartózkodó katonai tanács­adók számát. Erről a forradalom kitöréséig nem született döntés. A szovjet tanácsadókat és családtagjaikat október végén, a szovjet csapatok Budapestről történt kivonásával egyidejűleg ’menekítették’ Magyarországról.”203 A beáramló különféle haditechnikai eszközök kezelésének elsajátításá­hoz, a repülőgép-vezetők és műszaki állomány szovjet repülőtechnikára való átképzéséhez és kiképzéséhez egyébként is nélkülözhetetlenek voltak a szovjet katonai szakemberek. Ez mindvégig szükséges volt, amikor új haditechnika érkezett a néphadsereghez. A Honvédelmi Miniszter 1949. 09. 12-én kiadott 14. sz. napiparancsá­ban,204 megállapította, hogy „leraktuk a korszerű néphadsereg szervezeti és kiképzési alapjait”. Az 1949.10. 12-én kiadott 1. számú tiszti parancsában,205 értékelte az 1948/49 kiképzési évet. Megállapította, hogy az 1948/49. évre kitűzött feladatokat a hadsereg végrehajtotta, és létrejöttek a „győzedelmes Szovjet Hadsereg szervezési és kiképzési rendszerére való áttérés feltételei. [...] Eljött az ideje annak, bajtársak, hogy megszűnjön a tárgyi okokra való hivatkozás, mint az alakulat harci kiképzése hátráltatásának tényezője. [...] A forradalmi hadsereg egyik legszentebb erénye és a kapitalista hadsereggel _____________________________A Magyar Néphadsereg a pártállamban 203 Baráth Magdolna: A Kreml árnyékában. Tanulmányok Magyarország és a Szovjetunió kapcsolatainak történetéhez, 1944-1990. Budapest, 2014, Gondolat Kiadó, 116. 204 HL MN HM 1948-57 parancsok 36.461/eln. Min. ir. 1949. 205 Honvédelmi Miniszter I. számú tiszti parancsa, 1949. 10.12.-42.000/eln. Min. ír. 1949. 83

Next

/
Thumbnails
Contents