Helgert Imre - Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában. Néphadseregből - Magyar Honvédség 1. kötet - RETÖRKI könyvek 28/1. (Lakitelek, 2017)

VI. fejezet - Dr. Mészáros Gyula: Kísérlet a párt és politikai apparátus kádereinek átmentésére

_____ Dr. Mészáros Gyula A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában I. a „pluralista viszonyok között működő demokratikus szocializmus” mellett, elutasította a politikamentes hadsereg gondolatát és az MSZMP pártszerve­zeteinek kiűzését a hadseregből. Időközben azonban ismét megváltozott a helyzet. A kongresszus előtt az MSZMP állást foglalt a fegyveres erők és testületek, valamint a pártok közötti viszony rendezéséről. 1989. szeptember 14-én a MSZMP Központi Bizottsága előterjesztést készített a „fegyveres erőkben és testületekben működő MSZMP szervezetek átszervezését érintő kérdések rendezéséről”.34 Az előterjesztésben foglaltak alapján az október 6-ától ülésező pártkongresszus döntött a fegyveres erők depolitizálásáról, elrendelte a pártszervezetek kivonulását a fegyveres erőkből. Megszűnt az MSZMP egyeduralma és vezető szerepe nemcsak a társadalom­ban, de a fegyveres erőknél is. Az MSZMP jogutódja a Magyar Szocialista Párt (MSZP) lett. A hadsereg depolitizálása a párt és politikai intézményrendszer felszá­molásával járt. A régi beidegződésekre támaszkodva, a Magyar Néphadsereg szerveze­teiben rendszeresített eddigi párt- és politikai struktúrákat és azok kádereit, a „korszerűsítés” zászlaja alatt, a Magyar Néphadsereg párt- és politikai veze­tése igyekezett valamilyen formában átmenteni. Az új rendszer kidolgozását azokra bízták, akiknek a talpa alatt forró lett a talaj. A hadsereg politikai vezetése a társadalomban és a hadseregben végbemenő demokratizálódási folyamatokra hivatkozva látták felfedezni történelmi hivatásukat. A kulcsszó: a nevelés! A pártpolitikai intézményrendszer új szervezeti struktúrájához a mintát a régmúltból örökölt, a második világháború után kialakult nevelési intézményrendszeri formából merítették. 1989 júniusában már tudták, hogy az MSZMP néphadseregen belüli szer­vei meg fognak szűnni. Ennek tudatában, a Honvédelmi Minisztériumban már a KB szeptember 14-ei előterjesztése előtt, 1989. június 23-án, majd 1989. jú­lius 7-én elkészültek azok az elgondolások,35 amelyek az új menekülési irányt, a még működő Politikai Főcsoportfőnökség és a Néphadseregi Pártbizottság szervezeti bázisán megalakítható „nevelési apparátus” létrehozásában látták. 34 Az MSZMP és az állambiztonság a rendszerváltás évében, 17. In: Krahulcsán Zsolt: Hatalom/át/mentés, 91- 99. (MÓL 288. f.11/4462. ő. e.). http://www.hamvasintezet.hu/ uploads/assets/files/hatalomatment%C3%A9sJavitott.pdf Letöltés: 2016. 10. 16. 35 HL MN 1980-89 1746. d. 2602.Ő. e„ illetve HL MN 1980-89 1745. d. 2599. ő. 404

Next

/
Thumbnails
Contents