Helgert Imre - Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában. Néphadseregből - Magyar Honvédség 1. kötet - RETÖRKI könyvek 28/1. (Lakitelek, 2017)

III. fejezet - Dr. Mészáros Gyula: A „fehérterror” vizionálása, avagy felkészülés az állampárt átmentésére?

A „fehérterror” vizionálása, avagy felkészülés az állampárt átmentésére? eszközöket vessen be, de a kulisszák mögött és a tömegben ott álltak bevetésre készen a fegyveres testületek tagjai. 2014. június 16-án, a Magyar Nemzetre hivatkozva, az interneten meg­jelent egy cikk.41 Ebben az írásban a következőket olvashatjuk: Grósz Károly, a Politikai Bizottság 1989. május 26-ai ülésén a jövő kilátásait és vele együtt „modellváltó” elkötelezettségüket boncolgatva azt mondta, hogy: „No, most a tárgyalások során valóban jó lenne már október 23-ára is utalni, hogy mi ezt a nemzeti megbékélést csak akkor tudjuk elképzelni, ha ezzel befejeződött ez az ügy, és nem kezdődik október 23-ával az egész cirkusz megint elölről. Mert akkor nincs nemzeti megbékélés!” Az 1988 novemberében fehérterrorral riogató pártvezért állandóan fog­lalkoztatta az erőszakszervezetek bevetése, és határozott elképzelése volt a tömegek kezeléséről. Mint mondta: „Egészen addig, míg nem kezdődik valami rendkívül kemény rendszerellenes tüntetés, addig nem lehet fellépni. [...] Jó idegekkel hagyni kell, hogy mozduljanak meg. És amikor széjjelmozdulnak, akkor kell... Hát ezt a karhatalom tudja, erre van technológiája.” A megmozdulás elleni „fellépés” érdekében Grósz és körei megfelelő intézkedéseket is tettek, amit az is bizonyít, hogy: „A BM III/III. csoportfőnök­ség AB (azaz állambiztonsági) operatív bizottságának május 9-i ülésén meg­fogalmazták a felső elvárásoknak megfelelő teendőket.” Ennek megfelelően a „Hálózati pozíciónkat dezinformálásra is fel kell használni. Elképzelhető, hogy az eseményt szélsőséges elemek akár fegyveres akciók végrehajtására is felhasználhatják, ami a demokratizálódási folyamat leállításához, visszaren­deződéshez vezethet. Lehet, hogy ezt a veszélyt is terjeszteni kell.” S a veszély terjesztése nem maradt el. Ezt támasztja alá többek között az is, hogy egy ismeretlen személy 1989 novemberében Németh Miklós mi­niszterelnök asztalára helyezett egy zárt borítékot, amelyben arról értesítette az ismeretlen és az aláírását nélkülöző levélíró, hogy „a korábbi állampárt vezetői közt ma is vannak olyanok, akik nem tudnak beletörődni a hatalom elvesztésébe, erőszakkal akarják megállítani a folyamatot, ipari nagyvállalatok igazgatóival egyetértve szabotázsakciókat terveznek az ország nyersanyag-, víz- és energiaellátása ellen. Ezzel a nagyüzemi munkásság elégedetlensé­gét kívánják kiváltani, és olyan helyzetet előidézni, amelyben fegyveresen 41 Megyeri Dávid: „Kelletlen pártállami kegyelet” címmel, forrásként a Magyar Nemzetet megjelölve ,2014. június 16-án a világhálón közzétett cikke. https://mno .hu/belfold/kel- letlen-partallami-kegyelet-1232278 Letöltés: 2017.04. 10. 237

Next

/
Thumbnails
Contents