Helgert Imre - Mészáros Gyula: A Magyar Honvédség a rendszerváltás sodrában. Néphadseregből - Magyar Honvédség 1. kötet - RETÖRKI könyvek 28/1. (Lakitelek, 2017)
I. fejezet - Dr. Mészáros Gyula: A Magyar Néphadsereg a pártállamban
A Magyar Néphadsereg a pártállamban A „félelem egyensúlya” A várható háborús színtéren az 1990-es évek elején kezdődő enyhülési folyamat a szemben álló haderők között a hagyományos és az atomcsapást mérő erők mennyiségének magas szintjén következett be. „A rakéta-atomtámadó eszközök már 1962-ben jóval nagyobb arányúak voltak, mint a bármilyen elképzelhető országcsoport elpusztításához és szuperelpusztításához szükséges lenne” - írta Michalski idézett művében, hozzátéve, hogy „ez a háború nem a politika eszköze”. A hadszíntéren felhalmozott hatalmas pusztító erő, a magas szinten kialakult nukleáris balansz és a katonai erők stratégiai egyensúlya vezetett a „félelem egyensúlyához”, nevezetesen ahhoz a felismeréshez, hogy egyik fél sem sérthetetlen, és a kölcsönös megsemmisülés reális veszélye mindkét fél számára fennáll. Érzékelhető, hogy ez az egyensúly nem tartós jellegű, annak fenntartásához a felek józan ítélőképességére van szükség. A korszakváltást a bipoláris világrendszer felbomlásához vezető Gorba- csov-Bush máltai találkozója fémjelezte, melyet követően a két szuperhatalom képviselője 1990. január elsejei újévi beszédében egybehangzóan és nyilvánosan bejelentették, hogy mindkét szuperhatalom véget vet a hidegháborúnak. Megállapodtak abban, hogy a világ két legnagyobb katonai szövetségét, a NATO-t és a Varsói Szerződést egyidejűleg és egyszerre kell felszámolni. A Szovjetunió felbomlása (1991 decembere), a VSZ 1991-ben történő megszűnése, valamint Kelet-Európábán azt követő demokratizálódási folyamatok a térség politikai és katonai instabilitását okozta, biztonsági vákuum jött létre. A történelem fintora, hogy az USA a kialakult helyzeten felbuzdulva, „történelmi vérszemet” kapott arra, hogy a NATO-t továbbra is fenntartsa. Ez „történelmi lehetőséget” biztosított a világ egyedüli vezető szuperhatalommá váló Amerikai Egyesült Államoknak, hogy a NATO felszámolása helyett, annak további életben tartásával keresse a megváltozott helyzethez igazodó feladatait. Ezt a szovjet érdekszférából felszabadult, biztonsági vákuumba került kelet-közép-európai országoknak a NATO-ba történő integrálásában vélte megtalálni, amely egyben biztosította az Egyesült Államok számára, hogy érdekszféráját jelentősen kiterjeszthesse keleti irányba, nagy riválisának, Oroszország határainak közelébe. A NATO Védelmi Tervező Bizottság és Atomtervező Csoport 1991. május 28-29-ei miniszteri szinten megtartott, brüsszeli ülésén hivatalosan bejelentette a VSZ feloszlatását. Megerősítette a NATO 1990. július 5-6-ai londoni ülésén kiadott nyilatkozatot, mely szerint a „NATO ezután is védelmi szövetség marad”, és a „sokkal jobb biztonsági környezet lényegesen csökkentette egy 139
