Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)

Dokumentumok

Dokumentumok az MDF korai történetéből 13. dokumentum: A Magyar Demokrata Fórum 1988. március 6-án a Jurta Színházban megtartott tanácskozásának nyilatkozata a magyar kisebbségek sorskérdéseiről 1988. március 6. A Magyar Demokrata Fórum nyilatkozata és ajánlásai79 Az I. Világháborút követő békeszerződések rendelkezéseinek megfelelően a ma­gyarság igen jelentős része az ország határán kívülre szorult. Az Erdélyben élő magyar népcsoport román impérium alá került. Ez a történelmi tény mindkét nép életében máig feldolgozatlan traumákat okozott. Magyar részről a kisebb­ségi helyzetbe való beilleszkedés, román részről a kisebbségek iránti magatartás kialakulása igen komoly szellemi erőfeszítést igénylő feladattá vált, ám e nehéz­ségek demokratikus megoldására tett javaslatok csak papíron maradtak, sőt a kezdeményezőkre gyakorta számkivetés várt. A romániai magyar nemzeti kisebbség beolvasztására irányuló törekvés gyakran vált céljává a különböző jellegű román politikai rendszereknek. A magyar nyelv, a nemzeti kultúra és hagyomány semmibevétele ma már vi­tathatatlanul ellenséges magatartás az egész magyarsággal szemben, s ezt manapság már az egész magyarság, kormányzat és társadalom, hazai és em- igrációs közvélemény egyaránt így kénytelen tudomásul venni. A romániai magyarság súlyos helyzete mindinkább Magyarország belső ügyévé is válik, tekintettel arra, hogy a magyarországi népesség számottevő részét, a tízmillió belföldi magyar nagy részét rokoni és baráti szálak fűzik a 79 A Jurta színházban 1988. március 6-án megtartott tanácskozásról az MTI bizalmas tájékoz­tatója így számolt be: „A magyar ellenzéki Demokrata Fómm vasárnap Budapesten - 700 résztvevő jelenlétében - négypontos »javaslatot« fogadott el, amely a hivatalos Magyaror­szágtól a külföldön élő magyar nemzeti kisebbségekkel, mindenekelőtt az erdélyi magyar­sággal való szolidaritási intézkedéseket követelt. [...] A budapesti Jurta Színházban tartott ülésen Csoóri Sándor író elnökölt, jelen volt Tamás Gáspár Miklós filozófus és Haraszti Miklós író is. Csoóri kifejtette: »Az erdélyi magyarság súlyos helyzete Magyarország bel­politikai problémájává vált, mert nagyszámú román menekült árasztja el az országot«. [...] Király [Zoltán] elmondta, hogy öt képviselőtársával együtt határozattervezetet dolgozott ki, amely fölszólítja a kormányt: hozzon létre letelepedési alapot azoknak az erdélyi ma­gyaroknak a számára, akik Magyarországon kívánnak élni.” MTI Bizalmas kiadvány híre a Reuters, az AFP és az AP beszámolói alapján, 1988. március 6-7. 52

Next

/
Thumbnails
Contents