Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)
Dokumentumok
Dokumentumok módon kell gondoskodni nyilvánosságra hozataláról. Kérjük, segítse elő közös vállalkozásunk sikerét. A Magyar Demokrata Fórum szervezői nevében: Kiss Gy. Csaba, Lezsák Sándor, Fekete Gyula, Für Lajos, Bíró Zoltán, Csoóri Sándor, Csurka István 9. dokumentum: Morvay László6' levele Bíró Zoltánnak a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társasági nevében és a Társaság mellékelt levele a Magyar Demokrata Fórum szervezőinek 1988. február 4. Kedves Zoltán! Először is szeretném megköszönni a Baráti Társaságunkat ért megtiszteltetést, hogy a Magyar Demokrata Fórum legutóbbi összejövetelén a Társaság képviseletében a délelőtti ülésen az elnöki asztalhoz ültettetek. Ez a megtisztelő gesztus igazán jól esett Társaságunk minden jelenlévő tagjának. Kérlek, tolmácsold köszönetünket az MDF vezetőségének és ismertesd velük azt a mellékelt levelet is, amelyet a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság küld a vezetőségnek, s amely az ott felolvasott felhívásunk negligálásával foglalkozik. Nagyon reméljük, hogy a vezető testület újból átgondolja felhívásunkat és a legközelebbi alkalommal magáévá teszi álláspontunkat. A további hatékony együttműködés reményében [szeretettel üdvözöl: Morvay László] Budapest, 1988. február 4. 63 64 63 Morvay László: (7-1992): A háború után a Gulágról visszatérve kisgazdapárti politikus lett. Az 1980-as években a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság egyik vezetője és legaktívabb tagja. 64 Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság: 1986. május 16-án alapított társaság, amely elsődleges célként Bajcsy-Zsilinszky Endre szellemi hagyatékának ápolását tűzte ki célul. A szervezet a Hazafias Népfront keretei között jött létre, elnöke Dr. Vigh Károly (1918— 2013) történész volt. A társaság számos tüntetés megszervezésében, kivitelezésében vett részt, továbbá segítette az akkor létrejövő ellenzéki szervezetek, pártok kialakulását. Az Erdélyi tüntetés egyik főszervezője, az MDF vezetőségével szoros kapcsolatokat ápolt. 41