Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)
Dokumentumok
Dokumentumok A magyar diplomáciának [nagyobb] erőfeszítést kell tennie, hogy nemzetközi méretekben ismerjék el a nemzetiségek igényét, hogy korlátozás nélkül élhessenek egyéni és kollektív szabadságjogaikkal: területi és intézményi önkormányzatokat hozhassanak létre és működtethessenek, közvetlen kapcsolatokat tarthassanak fenn anyanemzetükkel. A nemzeti kisebbségek sérelme sem emberi jogi, sem nemzetközi biztonsági szempontból nem lehet egyetlen állam belügye: még csak nem is kizárólag kétoldalú kérdés, hanem a legszélesebb érdekű nemzetközi ügy. Magyarországnak az eddiginél sokkal határozottabban és koncepció- zusa[bban] kell a néhány szomszéd országban létében veszélyeztetett perem-magyarság érdekében fellépnie. A legutóbbi időszak fejlődése ellenére még mindig súlyos a magyar állam elmaradása e téren például a nemzetközi fórumok támogatásának igénybevételében, a külső propagandában, a kérdéssel foglalkozó hazai intézményrendszer létrehozásában. Különösen a legnagyobb létszámú és a legerősebb nyomást elszenvedő erdélyi magyarsággal kapcsolatban hiányzik egy megalapozott kormányzati koncepció, amely a menekült kérdéstől a közvetlen kulturális szükségletek enyhítésén át egy jövőbeni erdélyi autonómia tervezetéig tekintené át a lehetséges cselekvési módozatokat. A magyar kisebbségekkel való rendszeres törődésnek egy átfogó nemzeti stratégia részévé kell válnia. Ezt a stratégiát csakis egy szilárdan demokratikus, megújult Magyarország tudja sikeresen megvalósítani és a nemzetközi színtéren hitelesen képviselni. Ez irányú külpolitikai érdekeink is megkövetelik tehát a teljes jog- államiság gyors, radikális és erőszakmentes megteremtését. Amilyen mértékben nyeri vissza a civil társadalom súlyát a túlközpontosított pártállami rendszerrel szemben, úgy válhat a honpolgár a politika - így a külpolitika - tevékenyen alakító, ellenőrző alanyává. Ennek arányában válik politikailag mérhetővé, átláthatóvá a nemzeti érdek megfogalmazás[ának] folyamata [és] növekszik Magyarország hitele, ha külföldön offenzív emberi jogi diplomáciát folytat. A nemzeti stratégia része kell, hogy legyen a külpolitika olyan összehangolása a gazdasági-, a védelmi-, az energia- és egyéb ágazati politikával, amely csökkenti az egyoldalú függések, aszimmetriák mértékét. A kölcsönösség és a viszonylati sokirányúság elérése váljon a külpolitika egyik fő céljává. E törekvés sikere - a jelenlegi európai tömbszerkezetek időleges fennmaradása 303