Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)

Dokumentumok

Dokumentumok Kisgazdapárt, a kereszténydemokrata szellemű potenciális szerveződés, il­letve a mai SZDP-től különálló Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom. Az itt említett szerveződő pártok (mozgalmak) hagyományaik szerint közel állnak hozzánk, tagságuk egy része (esetleg nagy része) ma is MDF tag, ugyanak­kor külön-külön gyengék és perspektivikusan sem lehetnek sem ellenfelei, sem erős partnerei a hazai pártstruktúrában előbb-utóbb kikristályosodó 2-3 valóságos politikai tényezőnek. Ennek a változatnak nagy előnye: az így szükségképpen megvalósítható erőösszpontosítás; a kristályosodási folyamat felgyorsítása a szétmorzsoló- dás állapotában lévő magyar politikai életben; a jelentős esélynövekedés a közelgő választásokon; az anyagi eszközök koncentrációja (székház, napi­lap, technika, stb.); a külkapcsolatok szélesítése. Kétséges azonban, hogy a felsorolt szervezetek szándéka egyezik-e egy ilyen elgondolással, és ha igen, a kölcsönös szándékok milyen feltételekkel valósíthatók meg. Kétséges továbbá az is, hogy jelenlegi állapotukban e szer­vezetek alkalmasak-e (alkalmasnak érzik-e magukat) ilyen egységesülésre. Amennyiben ezt a változatot fogadnánk el, úgy el kellene dönteni, hogy már a várhatóan ősszel esedékes bejegyeztetést így készítsük-e elő, vagy csak távolabbi célként jelöljük meg ezt a lehetőséget. Ha már most így aka­runk indulni, akkor azonnal meg kellene kezdeni a tárgyalásokat és legké­sőbb augusztusban végső egyetértésre kellene jutni az említett szervezetek közül mindazokkal, amelyekkel egyáltalán lehetséges, közben kidolgozva az egyesülés minden fél számára elfogadható feltételeit. Milyen párt legyen, ha párt lesz? Akár a 3., akár a 4. pontban vázolt megoldást fogadnánk is el, az nem lehet vitás, hogy amennyiben párttá alakulnánk, csakis az MDF Alapítólevelében leírt alapelveknek megfelelően történhetne az átalakulás. Ez azt jelenti, hogy a leendő pártnak is a nemzeti ügyek és az egész magyarság sorskérdéseinek képviseletét, valamint a demokratikus Magyarország, a demokratikus társa­désének igénye. S. Hegedűs László, Varga Csaba, Márton János és mások közreműkö­désével létrejött bizottság megtette az előkészületeket, és 1989. június 11-én Budapesten megalakult a Magyar Néppárt. Már zászlóbontását megelőzően bekapcsolódott Ellenzé­ki Kerekasztal (EKA) munkájába. Ennek tagjaként ott volt az 1989. június 13-án kezdő­dött nemzeti kerékasztal-tárgyalásokon is. A párt az 1990-es országgyűlési választások alkalmával nem érte el a törvényhozásba jutást biztosító választási küszöböt. Forrás: http://multkor.hu/2009061 l_1989_magyar_neppart_a_nepi_irok_nyomdokain?print=l 255

Next

/
Thumbnails
Contents