Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)

Dokumentumok

Dokumentumok nak. Ebben az esetben az MDF kettős szerepben jelenne meg, mintegy ötvöz­ve, megőrizve, illetőleg megszerezve mind a szellemi-politikai mozgalom, mind a párt előnyeit. Ebben az esetben a tagság egy része ennek a pártnak és a mozgalomnak lenne tagja, másik része pedig vagy csak a mozgalomnak, vagy a mozgalomnak és bármely más pártnak. Ez a megoldás látszólag a legelőnyösebb, hiszen egyszerre mindent meg­ragad, s ha kell mozgalomként, szellemi keretként, ha kell pártként jelenik meg. Valójában ez a megoldás csak látszólag megoldás, gyakorlatilag kivi­hetetlen. Amennyiben ugyanis az MDF szervezetileg így megoszlana, abból az következne, hogy:- vagy sem a mozgalom, sem a párt nem volna képes egyértelműen meg­jelenni a nyilvánosság előtt, zavart keltene, káoszt belül és kaotikus képet kifelé, s az egész MDF-en belül szervezeti ellehetetlenülést és kétlelkűséget;- vagy rövid időn belül a nyilvánvalóan aktívabb (esetleg militánsabb) bel­ső kis párt diktálná, majd emésztené el az egész mozgalmat, s ledobná magá­ról az eredeti MDF-részt;- vagy ugyancsak rövid időn belül szükségképpen bekövetkezne a szaka­dás, a teljes szervezeti szétválás, s ezzel mindkét rész külön-külön csak az amúgyis elaprózott gyors ütemű pártosodást szaporítaná az országban anél­kül, hogy bármelyik rész valóságos politikai erővé válhatna. 3. Amennyiben az MDF-nek a már említett gyakorlati okokból [párttör­vény, választási törvény] párttá kell alakulnia ahhoz, hogy a politikai élet­ben semmilyen hátrányt ne szenvedjen, kézenfekvő megoldás, hogy nevének megváltoztatása nélkül pártként bejegyezteti magát, akár a többi párt. Ez azt jelentené, hogy elnyeri mindazon jogosítványokat, amelyekkel az új törvények alapján majd a pártok rendelkezni fognak - ha [Áthúzott szö­vegrész: „azok”] [e jogok] elnyerésének a pártként való bejegyeztetés lesz a feltétele; szervezetileg nem kettőződik meg, illetve nem szakad szét; itthon és külföldön már ismert és elfogadott nevét nem kell megváltoztatnia, s nem kell újra magyaráznia kilétét; s gyakorlatilag ugyanazon elvek és célok alap­ján működik tovább, mint eddig. Ebben az esetben azonban gondoskodni kell a következőkről:- a külföldi állampolgárságú magyaroknak továbbra is kapcsolódniuk kell a mozgalomhoz (párthoz nem csatlakozhatnak!), ennek tehát mind politikai, mind jogi feltételeit tisztázni kell és meg kell teremteni; 253

Next

/
Thumbnails
Contents