Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)

Dokumentumok

Dokumentumok Magyarországi Szociáldemokrata Párt képviseletében (három aláírás) Szabad Demokraták Szövetsége képviseletében (Magyar Bálint)363 (Dr. Tölgyessy Péter)364 Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája képviseletében (Dr. Bruszt László)365 Az április 7-i ülésen az MDF-et Csurka István és Szabad György elnökségi tagok képviselték. Kiegészítés: Az Ellenzéki Kerekasztal nyilatkozatának közlésével megbízott Dr. Kó­nya Imre nem nyert bebocsátást a meghirdetett időpontban a tanácskozáson résztvevők közé. így az Ellenzéki Kerekasztal nyilatkozatát az MSZMP il­letékes szervezőjének, mint meghívó fél képviselőjének átadva távozott. Az Ellenzéki Kerekasztal képviselői pedig aznap, április 8-án 12 órakor tájékoz­tatták a hazai és a nemzetközi sajtó képviselőit a Nyilatkozat tartalmáról és keletkezésének körülményeiről. Budapest, 1989. április 8. Az MDF tagságának tájékoztatása végett összeállította: Szabad György 363 Magyar Bálint (1952): közgazdász, politikus. 1979-től vett részt a demokratikus ellen­zék megmozdulásaiban. 1988 májusában a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd a Szabad Demokraták Szövetségének alapítója. Részt vett az Ellenzéki Kerekasztal mun­kájában. 1996 és 1998 között művelődési és közoktatási miniszter, 1998-tól 2000-ig az SZDSZ elnöke volt. 364 Tölgyessy Péter (1957): jogász, politikus. 1989-ben lépett be az SZDSZ-be, és képvisel­te pártját a nemzeti kerékasztal-tárgyalásokon. 1990 és 1991 között frakcióvezető, 1991 és 1992 között a párt elnöke. 1996-ban kilépett az SZDSZ-ből. 365 Bruszt László (1953): szociológus. 1981 és 1989 között a Medvetánc folyóirat szerkesz­tője. 1988-ban a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának képviselője. 239

Next

/
Thumbnails
Contents