Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)

Dokumentumok

75. dokumentum: A Magyar Demokrata Fórum első Országos Gyűlése munkástanácsokkal kapcsolatos állásfoglalása 1989. március 13. Magyar Demokrata Fórum I. Országos Gyűlése Állásfoglalás Dokumentumok az MDF korai történetéből_____________________________ Budapest, 1989. március 13. Tegnap a délutáni órákban ülést tartottak az MDF munkástanácsának szer­vezői. Arra a megállapodásra jutottak, hogy a munkástanácsok életre hívása sok akadályba ütközik, s ezek a dunaújvárosi felhívás megfogalmazásakor még nem voltak láthatók. Kérdés ugyanis, hogy a munkástanácsok végülis politikai vagy érdekvédelmi munkát kívánnak-e folytatni? Amennyiben az előbbit, úgy természetszerűleg nem a munkahelyeken, hanem a lakókörze­tekben kellene szerveződniük. A munkahelyi munkástanácsok létrejöttét a gyárak s üzemek vezetői több helyütt rossz szemmel nézik, van rá példa, hogy emiatt felmondásokra is sor került. A tanácskozáson résztvevők úgy határoztak, hogy az ideiglenes mun­kástanács elnevezést használják. Céljuk, hogy az ilyen jellegű szervezetek politikai-érdekvédelmi feladatokat lássanak el. Az ideiglenes munkástanács alapító tagjai felhívják az országos gyűlés kül­dötteit, hogy helyi szervezeteikben segítsék elő munkáscsoportok szervező­dését. Kérjük, hogy a már megalakult és a későbbiekben létrejövő munkás­csoportokról értesítsék az MDF Ideiglenes Munkástanácsát az alábbi címen: MDF Miskolci Szervezete, 3544 Miskolc 20., Pf. 733. Az alapítók nevében: Szavicskó László (Miskolc), Mészáros Ferenc347 (Debrecen), Horváth Sándor (Csurgó), Marinka Mihály (Nyíregyháza), Sastinszki László (Lakitelek), Sáfár Richárd (Dunaújváros). 347 Mészáros Ferenc: a debreceni MDF tagja, a páneurópai piknik ötletgazdája. 230

Next

/
Thumbnails
Contents