Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)

Dokumentumok

Dokumentumok az MDF korai történetéből két elvesztő szakképzett dolgozók; az állami nagyvállalatok, szövetkezetek keretében működő és önállósuló egységek vezetése és kollektívája; lényegé­ben a teljes vállalati menedzsment; valamint a bányászattal, vaskohászattal kevésbé sújtott megyék, földrajzi területek közigazgatási vezető rétege;- a program hátránya, hogy hirtelen nemzeti jövedelem csökkenést, mun­kanélküliséget és esetleg az infláció féken tartására hiányokat hoz a piacon. Éppen a hiányok azonban nagyon gyorsan eltűnnek, miközben az inflációs szintet a program 20% alatt tudja tartani. Ezek a hátrányok az alábbi társa­dalmi rétegeknél nem teszik népszerűvé a programot: munkahelyét elvesztő képzetlen segédmunkás rétegek (100 ezres tömeg); a vezető pozícióját el­vesztő nagyvállalati középvezetői-hivatalnoki réteg; a politikai vezető pozí­cióját elvesztő MSZMP és tanácsi réteg; a vállalkozásba be nem kapcsolódó és fokozottan veszélyeztetett idősebb népesség;- a gazdaságpolitikai program szövetségeseként megnyerhetők az oktatás­ban, egészségügyben, kultúrában dolgozók közül azok a csoportok, melyek képesek megújulni, vállalkozásszerűen működni, és amelyek szemléletük­nél, életkoruknál, vagy eleve foglalkozásuknál fogva képesek kapcsolódni a vállalkozói folyamatokhoz. Ezzel szemben nem szövetségesek azok a cso­portok, melyek ma monopol-pozíciókat birtokolnak a kultúra, egészségügy, oktatás szervezeteiben, illetőleg, akik az ide is behatoló versenyben nem tud­nak, vagy nem kívánnak többletteljesítményt nyújtani. Összességében az aktív társadalom többsége szövetségesként, bázisként nyerhető meg, mert nyilvánvalóvá tehető számukra: a korábbi kormánypo­litika helyes célok érdekében rosszul, következetlenül és túlságosan lassan lépett, ezért úgy kellett-kell áldozatot vállalni, hogy semmilyen valódi javu­lást megalapozó változás nem történik a gazdaságban. Ezzel szemben az új program ugyan rövid távon nagyobb áldozatokat kér, de viszonzásul egy 3-5 éves periódus után magasabb életszínvonalat, erősebb gazdasági és társadal­mi biztonságot ígér. * * * Megítélésem szerint e program realitását a társadalmi elégedetlenség növe­kedése hozza meg: a társadalom tagjai ma joggal érzik úgy, hogy állandóan erősödő életszínvonal-nyomás alatt állnak, ez azonban hiábavaló, a jövőben sem hoz eredményt. Ezzel szemben az időben koncentrált nagyobb áldozat - belátható időn belüli javulás programja - nemcsak közgazdaságilag jobb, hanem a társadalom döntő többsége számára jobban elfogadható. 156

Next

/
Thumbnails
Contents