Riba András László - Szekér Nóra: Dokumentumok a Magyar Demokrata Fórum korai történetéből, 1987-1989. Válogatás a lakiteleki Rendszerváltó Archívumból - RETÖRKI könyvek 27. (Lakitelek, 2017)
Dokumentumok
Dokumentumok az MDF korai történetéből Az ismert előzmények alapján érdemi haladásra számítani nem lehetett, de a nemzetközi körülmények és a tárgyalások konkrét feltételei minden esélyt megadtak arra, hogy a magyar és a román nép szempontjából egyaránt méltányos magyar álláspont erkölcsileg megerősödhessen. Éppen ezért volt helyes az egyébként méltánytalan, ultimátumszerű román javaslat elfogadása a tárgyalásokra. A javaslat ténye maga - a nemzetközi nyomáson túl - elsősorban a helyes elvi alapokra helyezkedő magyar külpolitika sikereként értékelhető. A találkozó kedvező erkölcsi eredményeire mindenekelőtt a romániai magyarságnak lett volna életbevágóan szüksége. Ehhez a magyar félnek ismertetni kellett volna méltósággal képviselt álláspontunkat a feszültségek okairól és a kibontakozás feltételeiről, vagyis nyilvánosan le kellett volna szögezni azt a tényt, hogy az államközi kapcsolatok javulása a román kormány nemzetiségi politikájának függvénye. Ennek szellemében kereshette volna a magyar küldöttség az előrevivő lépések lehetőségeit.156 Az elvi álláspont ismertetésének hiánya (miközben elfogadhatatlan román deklarációk nyilvános kritika nélkül maradtak) ezért G. K. tárgyalásait kudarcra kárhoztatta. A közös közleményből nem, csupán az utólagos magyar nyilatkozatokból derül ki, hogy a nemzetiségi kérdésről egyáltalán szó volt és a magyar tárgyalófél ezzel kapcsolatos közös deklarációra tett javaslatot. Egy deklarációra való törekvés eleve kétségbe vonható és a sztálinista külpolitika propagandacentrikus eszköztárát idézi. Az adott körülmények között elsőszámú célként való feltüntetése pedig a tárgyalási pozíció komolytalanságát bizonyítja. Az eddigi magyar külpolitikai erőfeszítések diszkreditálásával egyenértékű a küldöttségvezetőnek a településfejlesztési tervekkel kapcsolatos kijelentése, amely szerint „Most egy kicsit olyan harcot vívunk, amelyben nem látjuk igazán, hogy mi ellen és miért küzdünk.”157 156 Az aradi csúcstalálkozó a magyar külpolitikának vereséget, a főtitkár-miniszterelnöknek kudarcot és jelentős személyes presztízsveszteséget jelentett. A nemzetközi támogatottságot tekintve is Grósz jobb pozícióból indult, mint a román vezető, ám már azzal gyengeséget mutatott, hogy elfogadta a szokatlanul rövid felkészülési időkeretet. Grósz nem készíttetett konkrét tárgyalási napirendet, s Aradon - gyakorlatilag a román főtitkár akaratától sodortatva - végleg alárendelte magát, hagyva, hogy saját, két alig 25-30 perces expozéjára Ceauşescu kétszer két-két és fél órában reagáljon, illetve hogy a második négyszemközti megbeszélésen csak a román tolmács legyen jelen. Kudarca akkor vált teljessé, amikor hagyta, hogy valós közös kommüniké híján a külön-külön elkészített magyar és román sajtóközleményekből az utóbbit adják közre „közösként”. 157 A kijelentés az említett televíziós nyilatkozatban hangzott cl. 102
